Vágólapra másolva!
László Csaba együttese, a Hearts 2-1-re legyőzte a Celticet a skót labdarúgó-bajnokság 16. fordulójában.

A Celticnek rossz hete volt, hiszen csütörtökön 3-3-t játszott Bécsben a Rapiddal, így hat meccs után egy győzelemmel kiesett az Európa Ligából, vasárnap pedig a skót aranyéremtől került távolabb.

A Hearts-stadion 16 ezer szurkolója előtt vendégeskedő glasgow-iak a görög Georgiosz Szamarasz góljával még vezetést szereztek a 23. percben, ám utána nagy esélyt kapott László Csaba vezetőedző csapata, hiszen William Collum játékvezető kiállította a Celtictől Gary Caldwellt, aki utolsó hátvédként szabálytalankodott. A megítélt büntetőt a Hearts csapatkapitánya, Michael Stewart váltotta gólra.

A Celtic 10 emberrel is többet támadott, a meccset mégis a vendéglátók nyerték meg, miután a francia védő, Ismäel Bouzid fejjel bevette Artur Boruc kapuját a 76. percben. A hazai együttes kapuját a litván Marian Kello védte, Balogh János ezúttal nem volt kerettag.

A Rangers szombaton 6-1-re kiütötte a Motherwellt, így az előnye a Celtickel szemben már négy pont, a harmadik Hiberniant csak egy pont választja el a második helytől.

A hatodik helyezett Aberdeen legutóbbi két meccsén kikapott (előbb a Hamiltontól, majd a Hiberniantól, mindkétszer hazai pályán), aminek a Hearts-szurkolók örülhetnek, hiszen a nyáron meggyengült edinburgh-i csapat mindössze egy pont hátránnyal hetedik. (Az első hat csapat a felsőházba, a 7-12. pedig az alsóházba jut.)

A Hearts idén egyszer - október 28-án - már legyőzte a Celticet, a skót Ligakupában 1-0-ra diadalmaskodott Glasgow-ban.

Tavaly a Celtic megnyerte az alapszakaszt, a felsőházi fordulók után azonban a Rangers nyerte a bajnokságot.