Vágólapra másolva!

Messi mellé került Gera csapattársa

A zord időjárás az európai labdarúgásra is rányomta bélyegét, hiszen több bajnoki mérkőzés is elmaradt, de az Európa Liga küzdelmeit azért sikerült befejezni - mint ahogyan a klubvilágbajnokság is véget ért. Utóbbi tornán Lionel Messit választották a legjobbnak, így álomcsapatunkba is bekerült, akárcsak Gera Zoltán gólerős klubtársa.

Kapus:
Jérémie Janot (francia, Saint-Etienne): A Saint-Etienne jelenleg a kiesés ellen küzd a Ligue 1-ben, így aztán az Olympique Marseille elleni hazai bajnokin sem a Zöldek voltak az esélyesek - főleg, hogy már a nyolcadik perctől emberhátrányban játszottak. Hogy mégis sikerült pontot szerezniük, az elsősorban kapusuknak volt köszönhető, és Janot teljesítményét a L'Équipe nyolcas osztályzattal jutalmazta.

Hátvédek:
Philipp Lahm (német, Bayern München): A bajorok igen csak összekapták magukat az év végére, és már a harmadik helyen állnak a bajnokságban, mindössze két ponttal lemaradva a listavezető Bayer Leverkusentől. A hét végén a Herthának rúgott öt gólt az együttes, a csapatkapitány pedig az ezúttal jobbhátvédként futballozó Lahm volt, aki egy gólpasszt is adott.

Nicolás Burdisso (argentin, AS Roma): A Roma a hétközi, Európa Liga-mérkőzésre rendkívül tartalékosan állt ki a CSZKA Szófia ellen, de Burdisso azért a kezdő csapatban szerepelt, és vezérletével a gárda le is hozta kapott gól nélkül a meccset. Ugyanez igaz volt a Parma elleni bajnokira is, ráadásul az argentin bekk itt gólt is szerzett.

Younes Kaboul (francia, Portsmouth): A Premier League sereghajtója már a hétközi fordulóban sem játszott rosszul, de itt még kikapott a Chelsea-től. A Liverpoolt viszont már sikerült legyőznie, és a mérkőzés legjobbja a középhátvéd Kaboul volt - aki a Chelsea ellen eltiltás miatt nem játszhatott.

Marcel Schmelzer (német, Borussia Dortmund): Méltóképpen ünnepelte 100. születésnapját a dortmundi egyesület, hiszen a hét végén 1-0-ra legyőzte a Freiburgot, és ezzel egészen az ötödik helyig jött fel a tabellán. A meccs egyetlen gólját a csapat saját nevelésű balhátvédje, Schmelzer készítette elő egy mértani pontosságú beadással.

Középpályások:
Eden Hazard (belga, Lille): Fantasztikus formában van a Lille, amely a múlt héten az Európa Ligában és a francia bajnokságban is magabiztos győzelmet aratott. A Slavia Praha ellen a belga jobbszélső még csak csere volt, de a Le Mans elleni bajnokin már a kezdő tizenegy tagja volt, gólt szerzett, gólpasszt adott - és nyolcas osztályzatot kapott a L'Équipe-től.

Rafael van der Vaart (holland, Real Madrid): A holland futballista a szezon első felében a kispadra szorult, ám a Real Zaragoza ellen ismét lehetőséget kapott Manuel Pellegrinitől, és pazar játékkal igazolta, hogy méltó a bizalomra. Kétszer is bevette a zaragozaiak hálóját, és emellett egy gólpasszt is adott.

Forrás: AFP

Ayala lemaradt, Van der Vaart az első gólját lövi

Abou Diaby (francia, Arsenal): Az Ágyúsok továbbra is ott lihegnek a Manchester United és a Chelsea mögött az angol bajnokságban, és a hét végén magabiztosan verték a Hull Cityt. Ezúttal Diaby volt az, aki Francesc Fabregas távollétében vezéregyéniségnek bizonyult: a francia középpályás góllal és gólpasszal járult hozzá a sikerhez.

Niko Kranjcar (horvát, Tottenham Hotspur): A Tottenham jó úton halad afelé, hogy az első négy között végezzen a Premier League-ben. A Spurs a múlt héten mindkét mérkőzését megnyerte, és ebben nagy szerepe volt a horvát középpályásnak, aki a Manchester City elleni rangadón kétszer is eredményes volt, majd a Blackburn Rovers ellen gólpasszt adott Peter Crouchnak.

Csatárok:
Lionel Messi (argentin, FC Barcelona): Ha valakinek szemernyi kétsége is lett volna afelől, hogy jelenleg Messi a világ legjobb futballistája, az a klubvilágbajnokság után már biztos lehet ebben. A Barca úgy nyerte meg a tornát, hogy Messi az elődöntőben és a fináléban is eredményes volt, és őt választották meg a viadal legjobb játékosának.

Forrás: AFP

Messi a klubvébé Aranylabdáját is besöpörte az igazi után

Bobby Zamora (angol, Fulham): Gera Zoltán együttese remek hetet zárt, hiszen előbb kiharcolta a továbbjutást az Európa Ligában, majd a bajnokságban magabiztosan verte a Manchester Unitedet. Zamora a nemzetközi porondon kétszer volt eredményes az FC Basel ellen, és a MU kapuját is bevette.

www.global-soccer.eu