Vágólapra másolva!
A Real Madrid Bruno Alvessel, az FC Porto futballistájával kívánja helyettesíteni a védelemből súlyos sérüléssel hónapokra kidőlt Pepét.

A pótlás lehetőségét a lisszaboni sportlap, az A Bola vetette fel vasárnapi kiadásában. A spanyol csapatnak sürgősen szüksége van a hátsó alakzatban keletkezett hiány eltüntetésére Alvesre, ezért állítólag kész akár 30 millió euró közeli összeget is áldozni a játékosra a téli átigazolási időszakban. Még akkor is, ha amúgy a védő a Bajnokok Ligájában nem léphetne pályára a fővárosiak színeiben. Pepe legkorábban márciusban kezdheti újra a játékot.