Vágólapra másolva!
A Serie A 12. fordulójában a Milan és a Debrecen BL-ellenfele, a Fiorentina is idegenben nyert, a milánói gárda a Laziót verte, a firenzeiek Udinéből hozták el a pontokat. Mivel a Sampdoria kikapott Cagliariban, így a piros-feketék felléptek a dobogóra, a Fiorentina pedig elfoglalta a negyedik helyet. A Roma döntetlent játszott az Interrel, amely még így is öt ponttal vezet.

A pocsék formában lévő Lazio - amely kilenc bajnoki óta nem tudott nyerni, és csütörtökön Európa Ligában 4-1-re kikapott a Villarrealtól - gyorsan gólt szerezhetett volna a Milan ellen, de Rocchi ballal az oldalhálót tesztelte Nesta helyezkedési hibája után.

A szakadó esőben nem vezettek szebbnél szebb akciókat a csapatok, de a Milan egy pontrúgásból megszerezte a vezetést: Pirlo szabadrúgása után Muslera a vonalon ragadt, Thiago Silva pedig két méterről a kapuba csúsztatott. A 35. percben jött az újabb Milan-találat: Ronaldinho ívelt középre balról, Pato pedig egy védővel a nyakán bólintott a bal alsóba.

A szünet után a Milan nagyon visszaállt, a Lazio pedig megpróbált szépíteni, ami végül Thiago Silva segítségével össze is jött, a brazil védő Zarate Oddón megpattanó lövésébe ért bele szerencsétlenül. A gól után a hazaiak legjobbja, Zarate tüzelt ismét, de Dida ezúttal útját állta a próbálkozásnak.

A legnagyobb egyenlítési lehetőséget Rocchi hagyta ki, aki Meghni centerezése után tiszta helyzetből fejelt mellé. A Milan a végén bebiztosíthatta volna a győzelmet, de Flamini hatalmas kapáslövését és Pato léc alá tartó bombáját is bravúrral védte Muslera, a lényegi kérdésen viszont ez sem változtatott, a Milan 2-1-re nyert, a Lazio pedig egyre nagyobb bajban van.

A Lazio-Milan meccs góljai:


Mivel az első félidő végétől tíz emberrel küzdő Sampdoria kikapott a Cagliaritól, így a Milan fellépett a dobogóra, a hétközben a Debrecent verő Fiorentina pedig udinei diadalával szintén megelőzte a genovaiakat. A Violák győztes gólját a Loki ellen is remekül játszó Vargas szerezte, akinek szabadrúgása kicsit megpattant Pasquale fején, így Handanovic kapus tehetetlen volt.

A Genoa egy félidő után 3-0-ra vezetett a tökutolsó Siena ellen, de a toszkánok nem adták olcsón a bőrüket, a hazai drukkerek csak Floccari 90. percben szerzett góljánál nyugodhattak meg. Nagyon jól megy az újoncoknak, a Parma és a Bari is előkelő helyen áll, és mindkét csapat sikerrel zárta a a fordulót, a Bariban Koman Vladimir a kispadról nézhette végig a Livorno elleni 1-0-s győzelmet.

A középmezőnyből kitörni igyekvő AS Roma a 13. percben a montenegrói Mirko Vucinic remek felhőfejesével szerzett vezetést a Serie A-t nagy fölénnyel vezető Inter ellen. A címvédő a második játékrész elején egyenlített: a kameruni Samuel Eto'o lefordult a hazai védelemről, majd ballal, laposan lőtt a római kapuba, a vége döntetlen lett. A milánóiak előnye még így is öt pont a tabellán.

A Roma-Inter (1-1) góljai:


Serie A, 12. forduló:

Bari - Livorno 1-0 (1-0)
gól:
Allegretti (6.)

Bologna - Palermo 3-1 (1-1)
gól: Zalayeta (42., 49.), Di Vaio (93.), illetve Kjaer (45.)

Cagliari - Sampdoria 2-0 (0-0)
gól: D. Conti (85.), Matri (89.)
piros lap: Stankevicius (42., Sampdoria)

Genoa - Siena 4-2 (3-0)
gól: Crespo (2., 18.), Palladino (35.), Floccari (90.), illetve Paolucci (80.), Maccarone (82.)

SS Lazio - AC Milan 1-2 (0-2)
gól: Thiago Silva (64., öngól), illetve Thiago Silva (21.), Pato (35.)

Parma - Chievo 2-0 (1-0)
gól: Zaccardo (40.), Lanzafame (72.)

Udinese - Fiorentina 0-1 (0-0)
gól:
Vargas (84.)

Internazionale - AS Roma 1-1 (0-1)
gól:
Eto'o (48.), illetve Vucinic (13.)

Az állás:
1. Internazionale 12 29-10 29
2. Juventus 12 25-13 24
3. AC Milan 12 14-12 22
4. Fiorentina 12 13-9 21
5. Sampdoria 12 18-15 21
6. Genoa 12 22-22 20
7. Parma 12 14-14 20
8. Cagliari 12 16-12 19
9. Bari 12 11-7 18
10. Napoli 12 17-18 18
11. Palermo 12 16-17 16
12. Chievo 12 14-14 15
13. AS Roma 12 19-20 15
14. Udinese 12 15-16 15
15. Bologna 12 13-18 12
16. Lazio 12 9-14 11
17. Atalanta 12 11-20 9
18. Livorno 12 4-13 9
19. Catania 12 11-18 8
20. Siena 12 11-20 6