Vágólapra másolva!
Három hónap után visszatérhet a pályára Robinho, a Manchester City brazil labdarúgója.

Tavaly nyáron rekordösszegért vásárolta meg Robinhót a Manchester City a Real Madridtól. A csatár szeptemberben fáradásos bokatörést szenvedett a válogatott edzőtáborában, s emiatt az elmúlt időszakban nem játszhatott. Mark Hughes vezetőedző szerint azonban a héten minden teszten átment, így szombaton, a Hull City elleni bajnoki összecsapáson már visszatérhet.

Robinho legutóbb augusztus 27-én játszott a manchesteriek színeiben, s Hughes reményei szerint az ő klasszisával sikerül megszakítani a csapat hat döntetlenből álló nyeretlenségi sorozatát.