Vágólapra másolva!
A Sunderland a kapus Fülöp Márton hibátlan teljesítményének is köszönhetően 1-0-ra legyőzte a vendég Arsenalt az angol labdarúgó Premier League 13. fordulójának szombati játéknapján.

A magyar hálóőr Craig Gordon sérülése miatt kapott ismét bizalmat, amit meg is hálált, hiszen a londoni sztárok egyike sem tudott túljárni az eszén. A Sunderland az első csapat a mostani idényben, amely nem kapott gólt az Ágyúsoktól.

A többi "magyar" csapat nem szerepelt ilyen jól: a Gera Zoltánt végig a soraiban tudó Fulham kikapott a Birmingham City otthonában, a Halmosi Péter nélkül felálló Hull City pedig egy pontot szerzett a vendég West Ham ellen.

Az éllovas Chelsea könnyed, négygólos győzelemmel "küldte haza" az újonc Wolverhampton Wandererst.

A kedden a Debrecen Bajnokok Ligája-ellenfeleként Budapestre látogató Liverpool fordulatos mérkőzésen döntetlent játszott a vendég Manchester Cityvel. Az egy-egy ponttal igazán egyik csapat sem lehet elégedett, hiszen ahhoz, hogy tartsák a lépést az élcsoporttal, vagy legalábbis ne szakadjanak le jelentősen, győzniük kellett volna. A Manchester zsinórban hatodik bajnoki mérkőzésén játszott döntetlent.

Újabb sérültek a Liverpoolnál

Az amúgy is sérülésektől tizedelt FC Liverpool labdarúgócsapatának újabb két játékosa dőlt ki. A Manchester City elleni találkozó 5. percében Daniel Agger agyrázkódást szenvedett, amikor összefejelt Kolo Touréval, a dán védőt le is kellett cserélnie Rafael Benitez vezetőedzőnek. Nem sokkal később Ryan Babel bokája sérült meg, neki is el kellett hagynia a pályát.


Eredmények, Premier League, 13. forduló:
Sunderland - Arsenal 1-0 (0-0)
gól:
Bent (71.)

Birmingham City - Fulham 1-0 (1-0)
gól:
Bowyer (16.)

Burnley - Aston Villa 1-1 (1-0)
gól:
Caldwell (9.), illetve Heskey (86.)

Chelsea - Wolverhampton Wanderers 4-0 (3-0)
gól:
Malouda (5.), Essien (12., 22.), J. Cole (56.)

Hull City - West Ham United 3-3 (3-2)
gól:
C. Cole (27., öngól), Zayatte (44.), Bullard (45., 11-esből), illetve Franco (5.), Collison (11.), Da Costa (69.)
kiállítva: Mendy (54., Hull)

FC Liverpool - Manchester City 2-2 (0-0)
gól:
Skrtel (50.), Benajun (77.), illetve Adebayor (69.), Ireland (76.)

Manchester United - Everton 3-0 (1-0)
gól:
Fletcher (35.), Carrick (67.), Valencia (76.)

Vasárnap játsszák:
Bolton - Blackburn 14.30
Tottenham - Wigan 16.00
Stoke City - Portsmouth 17.00