Vágólapra másolva!
Lengyelország és Ukrajna marad a 2012-es Európa-bajnokság rendezője, nincs szó Németország vagy Magyarország bevonásáról - erősítette meg a Focus című német hetilapnak vasárnap Michel Platini, az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) elnöke.

Azokra a híresztelésekre reagálva, melyek szerint az ukrajnai előkészületek nehézségei miatt esetleg Németországba vagy Magyarországra helyeznek át egyes találkozókat, a francia sportdiplomata közölte: az Eb-re mindenképpen Lengyelországban és Ukrajnában kerül sor.

"A kérdés csak az, hogy Ukrajnán belül kettő vagy négy városban. A kijevi helyszín már biztos" - tette hozzá, megerősítve, hogy szóba sem Németország vagy Magyarország csatlakozása.

Ezen az újinfluenzás (H1N1) esetek ottani megszaporodása sem változtat: "Az Eb-re csak 2012-ben kerül sor" - zárta rövidre a témát.

Az UEFA végrehajtó bizottsága májusban bizalmat szavazott már Lengyelországnak, jóváhagyva a 2012-es Eb-összecsapásokra kiszemelt négy helyszínt. Ukrajnában viszont egyelőre csak a kijevi helyszínt fogadta el, s haladékot adott három további város vonatkozásában, ami akkor a késlekedő Ukrajnának adott utolsó ultimátumnak tűnt.

Az ukránoknak november 30-ig kell biztosítékokat adniuk az előrelépésekről, egyben átnyújtaniuk az UEFA kritériumainak megfelelő terveket a lembergi, donyecki és harkivi Eb-helyszínekre vonatkozóan. A végső döntést december 10-11-i ülésén hozza meg a végrehajtó bizottság.

A 2012-es Eb-re a magyarok közösen pályáztak a horvátokkal, míg a németek a 2006-os vb-nek adtak otthont.