Vágólapra másolva!
A Marca című spanyol sportnapilap keddi internetes kiadása szerint a spanyol fővárosba érkezett Cornelius Nicolas van Dijk, az egyik legismertebb bokaspecialista, hogy megvizsgálja Cristiano Ronaldót.

A portugál labdarúgó sérülése után hétfőn edzett először. A holland szakember azt hivatott eldönteni, hogy az aranylabdás játékos pályára léphet-e jövő szerdán az FC Zürich elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésen, pedig eredetileg arról volt szó, hogy Ronaldo már a hétvégén, a Santander ellen is játszana.

A 24 esztendős futballista két hete már járt Amszterdamban Van Dijknél, aki - hiába faggatták az újságírók - nem kívánt nyilatkozni Ronaldo jobb bokájáról.

A futballista szeptember végén sérült meg az Olympique Marseille elleni BL-találkozón, majd az október 10-i, portugál-magyar világbajnoki selejtezőn megpróbálkozott ugyan a játékkal, ám alig húsz perc után cserét kért, s azóta nem játszott.