Vágólapra másolva!
Négy bajnoki mérkőzésre szóló eltiltással és 20 ezer fontos pénzbüntetéssel sújtották csütörtökön Sir Alex Fergusont, a Manchester United labdarúgócsapatának vezetőedzőjét, mert egy korábbi összecsapás után Alan Wiley játékvezető erőnlétét kritizálta.

A négy meccsre szóló eltiltásból kettőt kell letöltenie a 67 esztendős trénernek, kettő végrehajtását pedig a 2010-11-es szezon végéig felfüggesztették. A döntést az angol szövetség (FA) hozta meg, miután egy fegyelmi tárgyalás keretein belül meghallgatta a skót szakembert a Wembley-stadionban.

Az október 3-án lejátszott, Sunderland elleni, 2-2-es döntetlennel zárult találkozót követően Ferguson azt nyilatkozta, Wiley állóképessége miatt alkalmatlan volt arra, hogy kézben tartsa a játékot. A szakvezető később elnézést kért a bírálatért.