Vágólapra másolva!
A jövő héten több neves sportdiplomatával együtt Magyarországra érkezik Joseph Blatter, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) elnöke, aki az Országgyűlés sport- és turisztikai bizottsága, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) és a felcsúti Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia meghívásának tesz eleget.

A svájci sportvezető mellett az MLSZ honlapja szerint a nemzetközi kézilabda, jégkorong és rögbi szövetség irányítója, továbbá 52 európai ország labdarúgó-szövetségének első embere, valamint az Európai Unió és a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) több magasrangú képviselője is részt vesz a rendkívül nagy jelentőségű sportdiplomáciai eseményen.

A másfél napos program jövő kedden egy felcsúti látogatással kezdődik, amelynek során az intézmény névadójával, Puskás Ferenccel kapcsolatban Blatter fontos bejelentést tesz, mely méltó emléket állít a világfutball legendás alakjának. A vendégek a vidéki látogatás után a Puskás Ferenc-stadionban megtekintik a DVSC-TEVA soron következő, Fiorentina elleni Bajnokok Ligája-találkozóját. Másnap a Parlamentben folytatódik a tárgyalások és egyeztetések sorozata.

A FIFA és a NOB egy-egy delegáltjának részvételével már szeptemberben lezajlott egy előzetes találkozó a Bánki Erik vezette sport- és turisztikai bizottsággal, amelynek témája az európai labdarúgás fejlesztése, azon belül is az úgynevezett 6+5-ös - az MLSZ által is támogatott - szabály bevezetése volt. Mint ismert, Blatter azt javasolja, hogy a kontinens klubcsapataiban csak öt idegenlégiós szerepelhessen hat olyan futballista mellett, aki jogosult az adott ország válogatottjában is pályára lépni.