Fabregas hat éve bajnoki címről álmodik

A szezon előtt sokan féltették az Arsenal labdarúgócsapatát, mondván túlságosan is meggyengült a nyáron, de egyelőre remekül tartja magát annak ellenére, hogy a liga legalacsonyabb átlagéletkorú együttese. A csapatkapitány, Francesc Fabregas is még csak 22 éves, ám már hat éve a Premier League-ben futballozik, és úgy véli, hogy az Arsenal egyik fő erőssége a családias hangulat.

- Több poszton is szokott játszani, néha szinte csatárként. Melyiket kedveli a legjobban?
- Nehéz eldönteni. Talán a támadó középpályás szerepköre a legkényelmesebb számomra. Amikor az Arsenalhoz érkeztem, a csapat klasszikus 4-4-2-t játszott, és én egyike voltam a középső középpályásoknak, szóval gyakran nagyon hátra kellett jönnöm a labdákért. Ez sokat segített a fejlődésemben, mert több időm volt arra, hogy passzoljak, és nagyobb terület volt előttem. Mostanában előrébb játszom, kevesebbet találkozom a labdával, türelmesebbnek kell lennem. De tudom, hogy a pozícióból sokkal könnyebb olyan passzt adni, ami megnyitja a védelmet, s gólhelyzetbe is hamarabb kerülök. Úgy érzem, szabadabban mozoghatok a pályán.

- Mit gondol, a Bajnokok Ligájában szereplő csapatok fejlődtek taktikai téren? Nehezebb legyőzni a nem angol ellenfeleket?
- Azt hiszem, a BL annyiban különbözik a Premier League-től, hogy Európa legjobbjai ellen kell pályára lépni, ami azt jelenti, hogy az ellenfél is játssza a futballt. Ez a mostani szezonban is érzékelhető: a görög Olimpiakosz, de még a belga Standard Liege is igyekezett támadni, helyzeteket kialakítani ellenünk, nem csak védekezett. Jobban szeretem az ilyen mérkőzéseket.

- Még csak 22 éves, de már az Arsenal vezéregyénisége. Mit gondol, a csapat tovább fejlődhet az előző évekhez képest?
- Játékosaink évről-évre tapasztaltabbak, jobbak lesznek. Természetesen hiszek abban, hogy előreléphetünk, ha nem így gondolnám, nem lenne értelme pályára lépnem. Az ember azért futballozik, hogy nyerjen, és ezzel az egész csapat így van.

- Andrej Arsavin rövid idő alatt fontos játékosa lett a csapatnak. Milyen a kapcsolatuk?
- Nagyon jó. Azt hiszem, Andrej egy igazán különleges tehetség, nagy kár, hogy ilyen sokáig maradt az orosz bajnokságban. Szerződtetése új lehetőségeket nyitott az együttesnek. Szerencsések vagyunk, hogy nálunk futballozik.

- Mi a helyzet Thomas Vermaelennel?
- Fantasztikusan mutatkozott be, pedig az ő pozíciójában, középhátvédként még nehezebb a beilleszkedés. De ő rögtön az első mérkőzéstől kezdve elfogadtatta magát a szurkolókkal is. Gólokat szerez, pazarul játszik, így az önbizalma is még nagyobb lett. Nagyon jól bánik a labdával, olyan, mintha még egy középpályásunk lenne. Rengeteget jelent, ha a középhátvéd fel tud lépni a támadásokhoz, be tud kapcsolódni a játékba, mert időt és teret ad a középpályásoknak.

- Amikor ön az Arsenalhoz érkezett, a csapat tele volt sztárokkal. Mire emlékszik abból az időszakból?
- Mindig is úgy gondoltam, hogy rendkívül szerencsés vagyok. 16 esztendős voltam, amikor az Arsenalba igazoltam, olyan sztárokkal edzhettem együtt, mint Thierry Henry, Dennis Bergkamp, Nwankwo Kanu vagy Patrick Vieira. Mindannyian rendkívül sikeresek, igazi világklasszisok, ráadásul rendkívül tapasztaltak voltak, így sokat segítettek nekem.

- A szezon kezdetén szokott célokat kitűzni maga elé? Arsene Wenger olyan típusú edző, aki elvárja ezt a játékosaitól?
- Igen. Egy foglalkozás után egytől egyig mindenkihez oda szokott menni, hogy elmondja, mit vár tőle, és mit vár a csapattól. Nekem mindig azt mondja, hogy javítanom kell a védekezésemen. Tisztában vagyok vele, hogy sokat kell fejlődnöm ahhoz, hogy igazán sokoldalú játékos legyek. Wenger ráadásul sohasem elégedett maximálisan. Ha az ember azt gondolja, nagyon jó teljesítményt nyújtott, akkor mindig tud mutatni olyan momentumot, ahol egy még jobb megoldást is lehetett volna választani. Mert Wenger imádja a futballt, állandóan a labdarúgással foglalkozik, és így észrevesz olyan dolgokat, amiket az ember saját magán nem.

- Van olyan trófea, amit mindenképpen meg akar nyerni?
- Azt hiszem, a Premier League ebbe a kategóriába tartozik. Hat éve játszom az Arsenal első csapatában, és nagyon jó lenne bajnokságot nyerni, mert ez egy igazán különleges sorozat. Ha kijelenthetném magamról, hogy angol bajnok vagyok, az lenne életem egyik legszebb napja.

- Mi a helyzet a sérülésekkel?
- Egy focista karrierjében a sérülés jelenti a legnehezebb időszakot, és az embernek nagyon erősnek kell lennie. Amikor kidőltem a sorból, eleinte nagyon nehéz volt, mert nem akartam magára hagyni a csapatot, de haza kellett mennem Spanyolországba a gyógykezelésre. Szerencsére a klub nagyon odafigyelt mindenre, a szurkolók fantasztikusak voltak, a csapattársak pedig állandóan kérdezgették, hogy vagyok, ami megkönnyítette a helyzetem.

- Gondolom, ezzel ön is így van. Ha egy csapattársa sérült, akkor megpróbál segíteni neki...
- Természetesen. Itt van például Tomás Rosicky, az egyik legjobb barátom a csapatból, és neki majd két évet kellett kihagynia. Szinte minden nap találkoztam vele, de a többiek sem hagyták őt magára. A legfontosabb, hogy az ember ezt nem azért teszi, mert kell, hanem mert tényleg így érez. És azt hiszem, az Arsenalnál mindenki így gondolkodik.

Forrás: www.guillembalague.com

www.global-soccer.eu