Vágólapra másolva!
Lejátszották a US Open-kupa döntőjét, amelyben, ahogy azt a neve is mutatja, az amatőröktől kezdve az MLS-ben szereplő futballcsapatokig mindenki előtt nyitva áll az ajtó. A döntőben a Seattle 2-1-re nyert a címvédő Washington ellen, de a meccs nem elsősorban az eredmény miatt lett beszédtéma, hanem a vesztes csapat kapusa, Josh Wicks viselkedése miatt.

A kapus sokáig egyedül tartotta versenyben a Washingtont több nagy védéssel, a 67. percben viszont csak kiütni tudta Freddie Ljungberg lapos lövését, az érkező Fredy Montero pedig az üres kapuba püfölte a kipattanót. Wicksnél ekkor tört el valami, ugyanis páros lábbal ráugrott a földön lévő csatár combjára, amiért aztán megkapta a jól megérdemelt piros lapot.


Emberhátrányban újabb gólt kapott a DC United, amely ugyan a meccs legvégén még szépíteni tudott, de ezzel el is lőtte a puskaporát, nem tudta megakadályozni a seattle-i örömünnepet. Wicks a meccs után bűnbánóan nyilatkozott, de még saját csapattársai is elítélően nyilatkoztak a pillanatnyi elmezavar okozta cselekedetről.