Vágólapra másolva!
Egyeztető tárgyalásokat kezdenek Samuel Eto'o, a spanyol bajnok FC Barcelonától a nyáron az olasz bajnok Internazionaléba átigazolt kameruni csatár és a katalán klub képviselői, miután az afrikai futballista hárommillió eurót követel volt egyesületétől.

Keddi hírek szerint Eto'o kész akár bíróságra vinni az ügyet, ha nem fizet a Barca, amely gyakorlatilag elcserélte őt az Inter svéd válogatott csatáráért, Zlatan Ibrahimovicért. A kameruni játékos arra építi követelését, hogy 20 millió eurós eladási árából 15 százalék őt illeti.

A Barcelona viszont nem mutat hajlandóságot, hogy akár egy eurocentet is adjon neki, arra hivatkozva, hogy egyfelől a játékos anyagi igényével forduljon a vásárlóhoz, vagyis ebben az esetben az Interhez, másfelől pénzügyek csakis akkor kerülhetnének egyáltalán szóba a felek között, ha kizárólag spanyol csapatokról lenne szó.

Eto'o keresetének alapjául a spanyol labdarúgók érdekvédelmi szövetségének (AFE) normatívája szolgál, amely szerint két spanyol együttes közötti átigazolásnál a futballistát megilleti vételárának 15 százaléka. Van azonban kivétel, amibe a kameruni játékos belekapaszkodhat, nevezetesen az a precedens, amivel Albert Luque hasonló esete szolgálhat.

A Deportivo La Coruna futballistája javára 2008 februárjában a bíróság annak ellenére megítélte a 14 millióról szóló szerződés 15 százalékát, vagyis 2,1 millió eurót, hogy nem egy másik spanyol klubhoz, hanem az angol Newcastle-höz igazolt.