Vágólapra másolva!
Apasági keresetet nyújtottak be Ronaldo, a háromszoros világbajnok brazil labdarúgó ellen.

A Quem brazil napilap szerint a keresetet egy 27 éves Michele nevű nő nyújtotta be, aki állítása szerint a 2002-es futball-világbajnokság idején találkozott a futballistával egy tokiói bárban. Ezután 2004-ben újra találkoztak - nyilatkozta a lapnak Michele édesanyja.

Az anya szerint a lány ekkor lett terhes Ronaldótól, 2005 áprilisában pedig fiút hozott a világra. A ma már négyéves kisfiú állítólag nagyon hasonlít Ronaldo kilencéves kisfiára, aki a labdarúgó Milene Dominguesszel kötött korábbi házasságából született.

Fabiano Farah, Ronaldo menedzsere nem nyilatkozott az esetről. Mint elmondta, ez Ronaldo személyes ügye. Ronaldo, aki a 2002-es világbajnokság gólkirálya volt, kedden ünnepelte 33. születésnapját. Élettársa, Bia Anthony jelenleg négyhónapos terhes. Van már egy közös, kilenchónapos kislányuk is.