Vágólapra másolva!
Négy esztendőre szóló mezszponzori szerződést kötött szerdán a Manchester United labdarúgócsapata az amerikai Aon Corporation nevű pénzügyi tanácsadó vállalattal.

A Premier League bajnokát a 2010/11-es szezontól támogatja a cég, amely a jövő év júniusáig érvényes kontraktussal rendelkező AIG-et váltja.

A szintén amerikai biztosítótársaság logója évente több, mint 23 millió dollárért került fel a manchesteri futballisták mezére.

A megállapodás részleteiről egyik fél sem nyilatkozott, a brit lapok információi szerint azonban a négy év alatt összesen valamivel több, mint 130 millió dollárt fizet az Aon. Ez majdnem 40 százalékkal több, mint amennyit az AIG utalt eddig az angol klub számlájára.

"Ez a bejelentés jelentősen megerősíti a pozíciónkat a világ legnagyobb és legjobb futballklubjai között" - mondta David Gill, a United elnöke.