Vágólapra másolva!

Arsenal Ukrajnában, Everton Chilében, Barcelona Ecuadorban

Az Arsenal, Ajax, Everton, Valencia vagy Barcelona nevet meghallva a legtöbb futballszurkoló ugyanarra a klubra gondol - azonban kivételek is akadnak. A leghíresebb klubok nevét ugyanis jó pár más egyesület is kölcsönvette, és olyan is akad, amely nemzetközi sikert is ünnepelhetett, tovább növelve az anyaklub hírnevét.

A londoni Arsenal FC arról kapta a nevét még 1886-ban, hogy a klubot a Királyi Fegyvergyárban dolgozó munkások alapították. Hasonló okokból vette fel ugyanezt a nevet az ukrán Arsenal Kijev is a második világháborút követően, és ez a gárda az egykori Szovjetunióban rendre az Ukrán Szövetségi Köztársaság bajnokságában szerepelt, sőt, 1958-ban meg is nyerte annak a küzdelmeit.

Öt évvel később aztán a gárdát Temp Kijevnek nevezték át, majd az egyesület hamarosan meg is szűnt, és egészen 2001-ig nem is létezett Arsenal nevű klub Ukajnában.

Ekkor azonban a CSZKA Kijev csapatát a városi önkormányzat vette át, és az új tulajdonos a csapatot Arsenalra keresztelte - a motivációban a hagyományőrzés mellett alighanem ott volt az is, hogy ilyen névvel sokkal könnyebb ismertté tenni egy focicsapatot. Az Arsenal mindenesetre azóta is ott van az ukrán első osztályban, most a 11. helyen végzett.

Az argentin Arsenal névadását viszont már csakis az angol egyesület iránti tisztelet motiválta. A klubot 1957-ben alapította Héctor és Júlio Humberto Grondona - utóbbi ma már az Argentin Labdarúgó Szövetség elnöke, és egyben a FIFA alelnöke.

Sokak szerint nem véletlen, hogy ahogyan Júlio Grondona egyre előrébb került a ranglétrán, úgy lépett egyre feljebb az egyesület is, amely 2002-re érte el az argentin élvonalat, és azóta is ott játszik. A gárda már a nemzetközi porondon is letette a névjegyét, hiszen 2007-ben megnyerte a második számú kontinentális kupát, a Copa Sudamericanát, tavaly pedig ott volt a Libertadores-kupa mezőnyében.

A Barcelona név sem csak az európai labdarúgásban cseng nagyon jól, hanem Dél-Amerikában is, köszönhetően az ecuadori Barcelonának. A guayaquili egyesületet 1925. május elsején egy katalán emigráns, bizonyos Eutimio Pérez hozta létre, és a klubot szülővárosáról, azaz Barcelonáról nevezte el. Az egyesület címere eredetileg szintén a városéra hasonlított, azonban 1955-ben a vezetőség ezt úgy változtatta meg, hogy a címer szinte megtévesztésig hasonlít az FC Barcelonáéhoz.

Az SC Barcelona az egyik legnépszerűbb és legsikeresebb ecuadori egyesület, története során 13 bajnoki címet nyert, az 1990-es években pedig kétszer is eljutott a Libertadores-kupa döntőjébe - igaz, mind a két alkalommal vereséget szenvedett. Persze nem a Barcelona az egyetlen dél-amerikai egyesület, amely valamely európai gárdáról kapta a nevét.

Forrás: Getty Images

Az ecuadori Barcelona 1998-ban a Vasco ellen döntőzött a Libertadores-kupában

A chilei Evertont 1909-ben olyan liverpooli tengerészek alapították, akik az angol városban nem a Vörösöknek szurkoltak. A Vina del Marban működő gárda története során négy bajnokságot is nyert Chilében, legutóbb a 2008-as aperturában végzett az élen, így idén a Libertadores-kupában is elindulhatott.

Málta szigetén több olyan egyesületet is találunk, amelynek a neve becsapós lehet. Az egyetlen gárda, amely sohasem esett még ki az élvonalból a szigetországban, nem más, mint a Hibernians - amelynek neve szinte teljesen megegyezik a skót Hibernianéval. Ezen kívül azonban az edinburgh-i gárdának semmi köze nincsen a máltai egyesülethez, amely Paola városát tekinti székhelyének, és címerében egy páva található.

De akad Málta szigetén egy Ajax is: egészen pontosan Rabat Ajax. A szebb napokat is meglátott gárda az 1980-as években az ország élcsapatai közé tartozott, két bajnokságot is nyert, jelenleg azonban csak a második vonalban vitézkedik. Ha már az Ajaxoknál tartunk: a mitológiai hősről neveztek el klubot Észtországban (ez az Ajax Lasnamäe), és Dél-Afrikában (Ajax Cape Town).

Forrás: Getty Images

A jelenleg az Evertonban játszó Steven Pienaar szerepelt a dél-afrikai és a holland Ajaxban is

Igaz, utóbbi esetében a kapcsolat elég egyértelmű a holland gárdával, hiszen a fokvárosi csapatot kifejezetten az amszterdamiak hozták létre a Seven Stars és a Cape Town Spurs fúziójából, egyfajta fiókegyesületet alapítva a "nagy" Ajax számára. Eddig azonban mindössze két focistának sikerült a nagy ugrás Fokvárosból Amszterdamba: Steven Pienaarnak és Eyong Enohnak.

Azt nem tudni, hogy a spanyol Valencia volt-e az inspiráció a Maldív-szigeteken az 1979-ben Malé városában létrejött egyesület elnevezésére, de annyi bizonyos, hogy az alapítók a Club Valencia nevet adták a gárdának. A klub hamarosan az ország egyik legsikeresebb csapata lett, öt bajnoki címet is nyert, és magyar kapcsolatai is voltak: ült a kispadján Szentmihályi Antal és Dzurják József is.

www.global-soccer.eu