Az edzőmenesztés olyan, mintha meginnék egy sört - zűrös futballelnökök

Egy labdarúgóklub életében ideális esetben a játékosok, esetleg az edzők szolgáltatják a fő beszédtémát, de előfordul az is, hogy az egyesület elnöke kerül középpontba. Van úgy, hogy a klub első emberének tevékenysége pozitív példaként jelenik meg, de a sportág története jó néhány extravagáns, mondhatni őrült elnököt is ismer.

A klasszikus példa az olyan sportvezetőre, aki többet szerepelt az újságok címoldalán, mint csapata, az Atlético Madrid egykori hírhedt elnöke, Jesús Gil y Gil. A zűrős életű üzletember számára a spanyol legfelsőbb bíróság sem volt ismeretlen testület, hiszen élete során több mint 80 peres eljárás folyt ellene.

Sőt, Gil y Gil börtönben is ült, igaz, nem az Atlético elnökeként: 1969-ben ugyanis egy a cége által építtetett lakóház összeomlott, 58 ember halálát okozva, és később kiderült, hogy az épület mindenféle terv nélkül épült. Gil azonban nem sokáig volt rács mögött, hiszen Franco hamarosan amnesztiát adott neki.

A politikai pálya sem kerülte el, 1991-ben Marbella városának polgármestere lett, miután megalapította a Grupo Independiente Liberal (azaz GIL) nevű pártot. Polgármesteri titulusáról azonban 2002-ben le kellett mondania, mivel megvádolták, hogy közel 27 millió eurót sikkasztott a közpénzekből, sőt, négy napra börtönbe is zárták, annak érdekében, nehogy el tudja rejteni a bizonyítékokat az ügyben.

Az Atlético elnökeként (ezt a pozíciót 1987 és 2003 között töltötte be) elsősorban arról lett híres, hogy előszeretettel menesztette az edzőket: ténykedése alatt összesen 37 szakvezető ült a madridi egyesület kispadján. Erről később így nyilatkozott: "Egy edzőmenesztés számomra olyan, mintha meginnék egy sört."

De Gil y Gil a labdarúgókat sem kímélte, rendszeresen szidta a nyilvánosság előtt azokat a játékosokat, akik szerinte nem nyújtottak megfelelő teljesítményt, és a nyomdafestéket nem tűrő szavakat is előszeretettel használta.

Gil y Gilnek méltó párja volt Brazíliában Eurico Miranda, aki 1986 és 2000 között alelnöke, majd ezt követően első embere volt a riói Vasco da Gamának. Miranda a 1990-es évek végén kezdett botrányosan viselkedni: 1999. szeptember 19-én, a Paraná elleni bajnokin a 88. percben nemes egyszerűséggel bement a pályára, hogy így tiltakozzon a játékvezető tevékenysége ellen.

A bíró addigra már három Vasco-játékost is kiállított: Juninhót műesésért, Alex Oliveirát könyöklésért, Mauro Galvaót pedig a második sárga lapja miatt. A mérkőzést végül félbe kellett szakítani, így az utolsó perceket nem tudták lejátszani. Miranda később tette magyarázatul azt nyilatkozta, csak azt akarta megakadályozni, hogy a hazai szurkolók meglincseljék a játékvezetőt.

Ez egyáltalán nem befolyásolta abban a brazil szövetséget, hogy 30 napra eltiltsa a mérkőzések látogatásától Mirandát, aki kijelentette, ha úgy érzi szükségesnek, megismétli tettét. De megvádolták azzal is, hogy szándékosan szabotálja klubját, amikor az a sikerek küszöbén áll.

Eurico Miranda elnök egy világsztár, Romário társaságában

Szintén 1999-ben a Flamengo elleni carioca bajnoki döntő előtt rúgta ki a házi gólkirály Luizaót - a Vasco kikapott. Az országos bajnokság negyeddöntőjének visszavágója előtt Edmundót tette ki a keretből - a Vasco pedig megint vereséget szenvedett. De már csak azért is a főgonosz szerepét töltötte be a brazil labdarúgásban, mert ő volt 2000-ben az országos bajnokság indulását megvétózó és Joao Havelange-kupa néven saját sorozatot kiíró szervezet, a Clube dos 13 elnöke is, és így őt tartották a brazil futballban uralkodó fejetlenség egyik okozójának.

Ráadásul emellett országgyűlési képviselő volt, azaz mentelmi jogot élvezett. Amikor a 2000-es Joao Havelange-kupa döntőjében a Sao Januario-stadion egyik lelátója összeomlott, mert a klub a megengedettnél több szurkolót engedett be a meccsre, akkor vizsgálatot indítottak ellene, és mivel 2002-ben megszűnt a parlamenti mandátuma, végül sikerült elítélni.