A Milan már kiszállt a fizetési versenyből

A gazdasági világválság a labdarúgásban mintha nem éreztetné hatását: a nagyobb klubok továbbra is csillagászati összegeket költenek új igazolásokra, a játékosok pedig elképesztően magas fizetéseket zsebelnek be. Kivétel persze itt is akad, az AC Milan például a bérek jelentős csökkentésére készül.

Amikor a Manchester United csapatkapitánya, Roy Keane 1999-ben kiharcolta heti 50 ezer fontos fizetését, valószínűleg sokan azt gondolták, hogy a középpályás kiengedte a szellemet a palackból. Ezt követően a labdarúgók fizetése ugrásszerűen emelkedett, a klubok egymásra licitáltak annak érdekében, hogy minél jobb ajánlatokkal csábítsák magukhoz a legjobbakat. Manapság már ott tartunk, hogy a legjobban fizetett labdarúgók évi hét-nyolcmillió eurót keresnek, sőt, Cristiano Ronaldo a hírek szerint havi 800 ezer eurós fizetést kap majd a Real Madridtól.

Ezt a versenyt persze csak a legnagyobb klubok tudják tartani - a jelek szerint már ők sem sokáig. Az AC Milan ügyvezető igazgatója, Adriano Galliani már márciusban úgy nyilatkozott, hogy véleménye szerint hasznos lenne az amerikai profi ligákhoz (NBA, NHL, NFL) hasonlóan egyfajta fizetési sapkát bevezetni a labdarúgásban is. Ötlete egyelőre nem talált támogatókra, de úgy tűnik, hogy a milánóiak komolyan gondolták ezt a lehetőséget, mert a La Gazzetta dello Sport információi szerint az egyesület a magas fizetésű labdarúgók eladásával, illetve a jelenlegi szerződések felülvizsgálatával szeretne csökkenteni a költségeken. A Milan máris megvált Kakától, aki évi kilencmillió eurós fizetést kapott, és nem véletlen, hogy idény közben szerződést bontott a játéklehetőséget alig kapó Émersonnal, aki ennek ellenére hétmillió eurót keresett évente. Nem tartanak igényt az Arsenal-tól kölcsönkapott Philippe Senderosra sem, amivel évi ötmillió eurót takarítanak meg a milánóiak.

Az elmúlt szezonban a Milannál a fizetésekre kiadott összeg elérte a 120 millió eurót, ami az Internazionaléval holtversenyben a legmagasabb összeg a Serie A-ban. A klub ezt körülbelül 80 millió euróra, vagyis a kétharmadára szeretné csökkenteni, nem csak a magas bérezésű focisták eladásával (Andrea Pirlo évi 6,5 millió eurót keres, nem meglepő, hogy Silvio Berlusconi kijelentette: megfelelő ajánlat esetén ő is eligazolhat), hanem azzal is, hogy a kiszemelteknek már nem ígérnek extra fizetést. A hírek szerint a wolfsburgi Edin Dzekóval éppen azért nem sikerült megegyezni, mert a Milan "csak" évi ötmillió eurót fizetne neki, és Massimo Ambrosini szerződéshosszabbítása is húzódik, ő sem kapna ugyanis nagyobb bért a jelenleginél.

A meglévő szerződések módosítása viszont csak nagyon ritkán működő megoldás, hiszen érthető, ha egy játékos ragaszkodik a korábban megkötött megállapodáshoz. Több példa is akadt rá, hogy valaki inkább a kispadot választotta valamelyik sztárklubnál, mint hogy egy másik csapatnál kevesebb pénzért jusson több játéklehetőséghez.

Az argentin Javier Saviola például az FC Barcelonánál évi négymillió eurót keresett (ne feledjük, őt a katalánok nyolc évvel ezelőtt szerződtették, és ez akkor kimagasló fizetésnek számított, ma is csak 60-70 labdarúgó visz haza többet), így aztán amikor Frank Rijkaard edzősége alatt kiszorult a kezdő tizenegyből, a klub szeretett volna megszabadulni tőle. Magas fizetési igényei miatt azonban senki sem vette meg, a Barca csak kikölcsönözni tudta. Szerződése lejártával aztán a Real Madrid ingyen igazolhatta le, Saviola pedig megint jól járt, hiszen a madridiak is kiemelkedő fizetést adtak neki - más kérdés, hogy megint csak nagyon keveset játszott. Ez azonban nem tette különösebben elégedetlenné az argentint, hiszen továbbra is megkapta a maga évi négymillió euróját.

Annak idején a holland válogatott Winston Bogarde maga is elismerte, egyáltalán nem zavarja az a tény, hogy nem játszik a Chelsea-nél: a korábban az Ajaxban, a Milanban és az FC Barcelonában is szerepelt hátvédet 2000-ben szerződtették a londoniak, heti 40 ezer fontos fizetésért. Bogarde mindössze kilenc bajnokin lépett pályára, de kitöltötte 2004-ig szóló szerződését, és kínosan ügyelt arra, hogy a megállapodás minden egyes pontját betartsa. Megjelent az edzéseken, játszott a tartalékok között, sőt, még az ifjúsági csapatban is, de hiába próbálta őt leigazolni más klub, mivel sehol nem kínáltak a londoni gázsihoz mérhető fizetést, mindenkinek nemet mondott. Szerződése lejártával pedig abbahagyta a labdarúgást...

Persze nem minden labdarúgó számára a pénz legfontosabb, és ezt éppen az AC Milan vezetősége tapasztalta meg Fernando Redondo esetében. Az argentin középpályást a piros-feketék 2000 nyarán 17,5 millió euróért vették meg a Real Madridtól, ám szinte azonnal súlyos sérülést szenvedett, két és fél éven keresztül egyáltalán nem léphetett pályára. Éppen ezért 2001 szeptemberében kijelentette, hogy amíg fel nem épül, lemond évi közel hárommillió fontos fizetéséről, sőt még a házat és a kocsit is vissza akarta adni, amit a klub biztosított a számára.

Az Athletic Bilbao veterán támadója, Joseba Etxeberría pedig az ősszel úgy hosszabbította meg egy évvel szerződését, hogy a 2009-2010-es idényben egyetlen eurót sem keres majd - a játékos ezzel a gesztussal szeretne valamit visszaadni a klubnak, amelytől olyan sokat kapott. Etxeberría 1995 óta játszik a baszk gárdánál.

www.global-soccer.eu