Vágólapra másolva!
Egy mérkőzésre szóló eltiltást kapott kedden a brazilok háromszor is a világ legjobbjának választott labdarúgója, Ronaldo, amiért védője haját rángatta, és bele is csípett ellenfelébe.

A fegyelmi büntetést a brazil sportbíróság rótta ki a 32 éves támadóra, aki csapatának, a Corinthiansnak a Botafogóval vívott május 17-i, gól nélküli döntetlennel zárult bajnokiján "vette kezelésbe" őrzőjét, Fahelt.

Előzőleg a hátvéd megragadta Ronaldo mezét, mire ő válaszul a megtorlás eme meglehetősen ritka eszközéhez nyúlt.


A játékvezető nem észlelte az intermezzót, a sportbíróság utólag a televíziós felvételek alapján döntött az egymeccses eltiltásról. Ez akár három mérkőzés kihagyását is jelentheti, mivel Ronaldo eleve sérült, s vádligondjai miatt a kluborvos szerint két összecsapáson nem léphet pályára.

Ronaldónak, aki európai karrierjét az AC Milannál fejezte be, a múlt év elején egy olasz bajnokin sérült meg többször műtött térde olyan súlyosan, hogy végveszélybe került a pályafutása. Több mint egy esztendő kellett, hogy folytatni tudja a labdarúgást, s hazatérve Brazíliába idén márciustól szerepel a Corinthiansban, amelynek színeiben mostani kidőléséig valósággal ontotta a gólokat.