Vágólapra másolva!
Nem mindennapi idény végéhez közeledik Ferenczi István, aki ősszel térdműtéten esett át, majd tavasszal arccsonttörést szenvedett, ennek ellenére harminchárom góllal járult hozzá ahhoz, hogy a Ferencváros a harmadik másodosztályú évében elérje célját, és visszakerüljön az élvonalba. A pályafutása során rengeteg csapatnál megfordult, kilencszeres válogatott csatár nem érzi visszalépésnek, hogy az angol második vonalból a magyar NB II-be igazolt, és reméli, hogy a vezetők által beígért erősítések megvalósulnak, mert akkor a Soproni Ligában is újra meghatározó csapat lehet a Fradi. Ferenczi kifejtette véleményét Lipcsei-ügyben is, és elmondta, milyen esélyeket lát arra, hogy visszakerüljön a válogatott keretbe.

- Amikor a Fradihoz igazolt azt mondta: fura lesz az angliai időszak után itthon játszani, mert ott minden a labdarúgás körül forog. Ennek tükrében milyen volt az elmúlt egy év? Volt valami, ami negatívumként érte, vagy valami, ami jobb volt, mint amit előzetesen várt?
- Nem volt negatív élmény, a Fradi szereplésének idén is kiemelt figyelmet szenteltek, és így általában sok néző előtt játszottunk, sokszor az NB I-es nézőszámokat is felülmúló közönség előtt. A pályák sem voltak vészesek, a Bőcs ellen például Diósgyőrben léptünk pályára, a fővárosi vagy Pest környéki csapatok pedig Csepelen fogadtak minket.

- Ősszel még voltak gyengébb időszakai a Fradinak, amely nehezen tudta megelőzni a Bőcsöt, tavasszal viszont veretlenül menetelnek. Mitől más ez a tavaszi csapat?
- Tavaszra állt össze igazán a csapat, amiben nagy szerepet játszott az is, hogy a télen érkező angol játékosok minőséget képviseltek. Az őszi teljesítményre rányomta a bélyegét, hogy volt olyan időszak, amikor a fél csapat sérüléssel bajlódott, tavasszal viszont eddig százszázalékosak vagyunk, ha ez így marad a hátralévő négy meccs után is, az nagy dolog lenne.

- Ha a tavaszi kerettel vágnának neki az NB I-nek, az mire lenne elég?
- Bár mindenki hajlamos előhozni példának a Haladás elleni kupameccset, ahol végig partiban voltunk az ellenféllel, sőt, bizonyos időszakokban fölényben játszottunk, de ha őszinte akarok lenni, akkor a dobogóra nem lenne esélyünk. Teljesen más egy meccsen jól játszani, mint hosszútávra átmenteni ezt a teljesítményt, úgyhogy szerintem ez a keret a 6-8. helyet célozhatná meg.

- Kikerülhetetlen a kérdés: mi a véleménye a Lipcsei-ügyről? Menjen vagy maradjon? Játsszon vagy ne játsszon?
- A legújabb fejlemény alapján a klubvezetés felajánlotta, hogy Lipcsei legyen a leendő NB III-as második csapat játékosedzője. Peti viszont szeretne még játszani az NB I-ben, és nálam lenne is helye a csapatban. Nem lenne szabad őt elengedni, mert ha esetleg elmegy máshova játszani, akkor már hiába térne vissza a Fradihoz, az már nem lenne ugyanolyan.

- A jelek szerint önnek nagyon fekszik a Fradi által is átvett ívelgetős brit stílus, az ellenfelek viszont nem nagyon tudnak mit kezdeni vele.
- Az én stílusomnak valóban fekszik ez a pozíciós játék, de a sok rúgott gól nem csak ennek köszönhető, hanem annak is, hogy a Ferencváros kiemelkedik az NB II-es mezőnyből, végigtámadja a meccseket, és a jó erőnlétének köszönhetően rendre beradálja az ellenfeleket.

- A 33 szerzett gól és Torghelle Sándor sérülése elég lehet ahhoz, hogy ősszel bekerüljön a válogatott keretébe?
- Ha az NB I-et is sikerülne gólerősen kezdeni, akkor lenne rá esély, bár ez sem jelentene garanciát, hiszen most is vannak olyan játékosok az élvonalban, akik rúgják a gólokat és nem kerültek be. Teszem a dolgom, igyekszem minél több gólt szerezni, aztán majd kiderül, ez mire lesz elég, ha hívnak, örömmel megyek.

Forrás: MTI

A Ligaválogatott tagjaként a Milan ászai ellen is pályára léphetett

- Azok közül, akik önhöz hasonlóan nem kerültek be eddig Erwin Koeman keretébe, kik jöhetnek még szóba csatárposzton, akár itthonról, akár külföldről?
- Az újpesti Kabát Péter, Rajczi Péter duó elég jól termelt idén, lenne esélyük odakerülni, de Priskin Tamásnak is jó szezonja volt, és őt is elfelejtették az utóbbi időben.

- Elég sok helyen megfordult, hova helyezi ezt az egy évet a pályafutásában? Nem visszalépés a magyar bajnokság egy Barnsley után?
- Ez majd a következő szezonban dől el, ha a vezetők által beígért erősítések megvalósulnak, és sikerül odaérni a nemzetközi kupát érő helyekre, akkor semmiképpen nem tekintem majd visszalépésnek.

- A szerződése jövő nyárig szól, de a rengeteg gól jó ajánlólevél lehet akár egy újabb külföldi szerződéshez. Van esély arra, hogy elcsábítják idén nyáron a Fraditól?
- Mindig jöhet olyan ajánlat, amire az ember nem tud nemet mondani, de konkrét érdeklődésről most nem tudok. És ha tényleg olyan erős lesz a Fradi, mint amilyennek ígérik, akkor nem is érné meg elmennem.