Vágólapra másolva!
A jövőben a Diósdi TC biztosítja a FTC Labdarúgó Zrt. második kihelyezett utánpótlásbázisát. Az együttműködési megállapodást a két klub képviselője csütörtökön írta alá.

Az éppen a napokban 110 esztendős Ferencváros részéről Berki Krisztián alelnök-vezérigazgató, az 1919-es alapítású Diósdi Torna Club képviseletében pedig Kapuvári László elnök látta el kézjegyével a dokumentumot. A megállapodás 2014 májusáig szól.

A szerződés értelmében a két klub az együttműködése során a rendelkezésre álló eszközökkel elő kívánja mozdítani a magyar labdarúgás utánpótlásának fejlesztését, elsősorban 6-14 éves tehetségek felkutatása és a gyerekek szakmai továbbfejlődésének biztosítása révén. Ezért a DTC az általa működtetett labdarúgó-szakosztály keretében törekszik a tehetséges fiatal játékosok felkutatására, és vállalja ezen játékosok komplex szakmai képzését, amihez az FTC mind szakmailag, mind a megállapodásban részletezett egyéb eszközökkel támogatását adja.

A Ferencváros korábban Gödön hozott létre utánpótlásbázist, a diósdi a második a sorban. A fővárosi klub terve szerint még tíz ilyet alakítanak ki.