Vágólapra másolva!
 

A Chelsea hatalmas küzdelemben elbúcsúztatta a Liverpoolt a Bajnokok Ligájában, de a Stamford Bridge-en játszott 4-4-es döntetlen bizonyos szempontból aggasztó lehetett a londoni egyesület számára.

A találkozón ugyanis a Kékek cseh kapusa, Petr Cech meglehetősen bizonytalanul mozgott, és alaposan benne volt a Vörösök első találatában. A világ legjobbjai között számon tartott hálóőrnek nem ez volt az egyetlen bakija az utóbbi időszakban, ami alapján a pletykák szerint a Chelsea-nél már azon gondolkoznak, hogy a nyáron olyan kapust igazolnak, aki vetélytársa lehet Cechnek - a korábbi cserekapust, Carlo Cudicinit ugyanis januárban eladták a Tottenham Hotspurnek.

A dolog pikantériája, hogy az egyik londoni lap tudomása szerint a Chelsea éppen a Spurstől szeretne kapust venni, mégpedig a brazil Gomest, akit a White Hart Lane-en szintén sok kritika ért a leigazolása óta.

A PSV Eindhovenből Angliába igazolt kapus az utóbbi időben visszaverekedte magát a kezdő tizenegybe, de az ő teljesítménye sem volt kiemelkedő, éppen ezért kissé meglepő, hogy a Chelsea iránta érdeklődik. A Kékek jelenlegi trénere, Guus Hiddink azonban nagyra tartja Gomest, hiszen anno a PSV-nél már dolgozott vele, és akkor maximálisan elégedett volt a teljesítményével.

A Portsmouth horvát középpályását, Niko Kranjcart a Tottenham Hotspur vinné. A Werder Bremen perui csatára, Claudio Pizarro iránt a Panathinaikosz érdeklődik.

A VfL Wolfsburg meghosszabbította cserekapusának, André Lenznek a szerződését. A Hannover cseh csatára, Jirí Stajner újabb két évre aláírt klubjához.

A Girondins Bordeaux szenegáli középhátvédjét, Souleymane Diawarát az Internazionaléval hozták kapcsolatba. A Lazio argentin középpályása, Cristián Ledesma iránt a Sevilla érdeklődik.

Az Olympique Marseille argentin középhátvédje, Renato Civelli a Lazióba tart.

www.global-soccer.eu