Vágólapra másolva!
Az olasz élvonalbeli futballbajnokság harmadik helyezettje, a Juventus újabb fellebbezést nyújtott be ama fegyelmi döntés ellen, amely szerint zárt kapuk mögött, vagyis üres nézőtér előtt kell lejátszania vasárnapi, hazai mérkőzését a Lecce ellen.

A torinói csapatot az olasz labdarúgó-szövetség irányítói azért sújtották az egy meccsre szóló szankcióval, mert szurkolói rasszista megnyilvánulásokkal sértegették az Internazionaléval vívott bajnokin (1-1) a milánói együttes 18 éves, fekete bőrű csatárát, a ghánai születésű Mario Balotellit, akit aztán az olasz kupa múlt heti, Lazio elleni elődöntőjében - valószínűleg a büntetés miatt - még vehemensebben ócsároltak.

A Juve vezetése kezdeti tiltakozásával semmit sem ért el, ezért most újabb fellebbezést nyújtott be azon a címen, hogy a szövetség keddi, megerősítő határozatában nem fűzött indokolást döntéséhez.