Vágólapra másolva!
Két meghatározó futballistája, Rafael Marquez és Carlos Puyol nélkül kell kiharcolnia a fináléba jutást a Bajnokok Ligájában a Barcelonának, miután kedden hazai pályán gólnélküli döntetlent ért el a Chelsea ellen, az elődöntős párharc első mérkőzésén.

A katalánok védelmének egyik oszlopa, a mexikói Marquez ebben a szezonban már egyáltalán nem léphet pályára, a találkozón ugyanis súlyos térdsérülést szenvedett. Így ki kell hagynia a spanyol bajnoki cím sorsát jelentősen befolyásoló, vasárnapi Real Madrid-Barcelona rangadót is. Puyol sárga lapjai miatt nem játszhat majd Londonban.

"Rafael és Carlos is nagyon fontos tagjai a csapatnak, de nélkülük is be kell jutnunk a döntőbe" - mondta Josep Guardiola, a Barca trénere. "Biztos vagyok benne, hogy találunk megoldást a kialakult helyzetre, és megígérhetem, hogy Londonban is támadó felfogásban lépünk pályára."

A szakember élesen kritizálta a német Wolfgang Stark játékvezető ítéleteit, szerinte például Puyol jogtalanul kapott sárga lapot. "Nem szabadna megengedni, hogy az a csapat, amely futballozni próbál, ugyanannyi lappal zárja a mérkőzést, mint a folyamatosan szabálytalankodó ellenfele" - fogalmazott. "Ezen kívül botrányosnak tartom, hogy Ballack nem kapta meg a második sárga lapját, amikor gólhelyzetben akadályozta Iniestát."

A Chelsea valamivel kedvezőbb helyzetben készülhet a jövő szerdai visszavágóra, Guus Hiddink vezetőedző azonban óvatosan nyilatkozott a második összecsapással és a spanyolok legveszélyesebb játékosával, az argentin Lionel Messivel kapcsolatban. "Kedden nagyszerűen semlegesítettük Messit, de nem vagyok benne biztos, hogy ezt könnyedén meg tudjuk ismételni a következő találkozón is" - mondta a holland szakvezető. "Manapság már nem számít előnynek az otthoni környezet, így még semmi sem dőlt el."