Vágólapra másolva!
Szalai Ádámért vetélkedik Európa címmel írt méltató cikket a Real Madrid fiókcsapatában, a Castillában futballozó ifjú magyar labdarúgóról a Marca.

A legnépszerűbb spanyol sportnapilap internetes kiadásában kedd este jelentette meg írását, amely egyébként gyorsan a harmadik legolvasottabb anyagává lépett elő az újságnak. Ebben a szerző - a labdarúgó menedzserére, ifj. Laczkó Mihályra hivatkozva - kiemelte, hogy Szalai Ádám örömmel játszana Olaszországban, ahol több csapat is szívesen látná soraiban, de az érdeklődők között ott van a német Borussia Dortmund és a portugál Benfica is.

A magyar focista, akit a Castilla fiatal gyöngyszemének nevez a Marca, egy nagycsapathoz menne a legszívesebben. Menedzsere szerint az olasz klubok közül a Palermo, a Sampdoria és a Genova mutatott eddig érdeklődést iránta.

A 21 éves csatárért, aki ebben a szezonban már 15 gólt szerzett a Real Madrid harmadosztályú B csapatában, Portugáliából a Porto is bejelentkezett, Németországból pedig a Dortmund tűnik a legkomolyabb kérőnek.

"Még semmiféle kontaktus sincs egyikkel sem" - idézte a Marca Szalait. "Azt tudom, hogy a Borussia és a Hoffenheim ajánlatot tett értem a téli átigazolási idényben, de soha nem beszéltem még egyik klubbal sem."

Jobb és bal lábbal is szeret gólt lőni:


A cikkből kiderül, hogy magáról a Real Madridról sem tett még le Szalai Ádám, akinek jövőjéről Laczkó Mihály tárgyalni akar a spanyol királyi klub irányítóival. "Ádámnak 2010-ig szól a szerződése. Meg kell várnunk, ki lesz a következő sportigazgató, hogy megtudjuk, mit akar kezdeni vele a Real Madrid. Nyitottak vagyunk minden javaslatra" - mondta a menedzser a Marcának, hozzátéve, hogy szóba jöhet még Spanyolországban a Deportivo La Coruna is, csakúgy, mint olyan neves francia klubok, mint amilyen a Bordeaux és a Lille.

Laczkó Mihály szerda este az MTI-nek úgy nyilatkozott, hogy számos megkeresésről tud, de egyetlen klubbal sem vette még fel a kapcsolatot. "Ha Ádám távozik, akkor előtte természetesen a Reallal is egyeztetnünk kell" - tette hozzá.