Vágólapra másolva!
A Juventus nagyszerű játékkal, 4-1-re nyert az AS Roma otthonában az olasz labdarúgó-bajnokság 29. fordulójának szombat esti rangadóján. A Catania hazai pályán 1-0-ra legyőzte a Laziót.

Kedvezőtlen előjelekkel várta a forduló rangadóját az AS Roma együttese. A szakvezetés nem számíthatott a sérült Francesco Totti, Simone Perrotta, Juan és Rodrigo Taddei játéka mellett az eltiltott Daniele De Rossira sem, talán ennek tudható be, hogy 34 percig egyik kapu sem forgott veszélyben.

Tizenegy perccel a szünet előtt aztán Giovinco adott kiváló labdát Iaquintának, aki a 16-oson belül csinált egy cselt, s 14 méterről jobbal a bal alsó sarokba csavart (0-1).

A második játékrészt váratlan egyenlítéssel kezdte a hazai együttes, egy bal oldali szöglet után az előrelopakodó középső védő, Loria lőtt ballal a bal sarokba (1-1). Hét percig tartott a Roma-öröm, az 55. percben egy jobb oldali beadás olyan szerencsétlenül csúszott meg Riise fején, hogy a kihagyhatatlan helyzetbe hozta Iaquintát, aki Mexés szorításában 5 méterről bólintott a hálóba (2-1). A 68. percben eldőlt a mérkőzés, Del Piero jobb oldali sarokrúgását Mellberg bólintotta védhetetlenül a jobb felső sarokba (1-3).

S még nem volt vége a csodának: a 74. percben egy röviden kifejelt labdát a csereként pályára lépő Nedved 22 méterről, ballal kapásból bombázta a bal alsó sarokba, Doni szinte semmit sem látott a lövésből, így késve indulva esélye sem maradt a hárításra.


Az AS Roma idei második hazai vereségét szenvedte el, s nem tudott elmozdulni a 6. helyről. A Juventus viszont megerősítette második helyét a tabellán.

Eredmények, Serie A 29. forduló:
AS Roma - Juventus 1-4 (0-1)
gól:
Loria (48.), illetve Iaquinta (34., 55.), Mellberg (68.), Nedved (74.)

Catania - Lazio 1-0 (1-0)
gól:
Paolucci (24.)

később:
AS Roma - Juventus 20.30

A vasárnapi program:
Bologna - Cagliari 15.00
Chievo - Palermo 15.00
Fiorentina - Siena 15.00
Genoa - Udinese 15.00
Internazionale - Reggina 15.00
Lecce - Atalanta 15.00
Torino - Sampdoria 15.00
Napoli - AC Milan 20.30

A bajnokság állása:
1. Inter 66 pont
2. Juventus 62
3. AC Milan 54
4. Genoa 48
5. Fiorentina 46
6. AS Roma 46
7. Palermo 42
8. Lazio 41
9. Cagliari 39
10. Atalanta 39
11. Catania 37
12. Napoli 36
13. Udinese 36
14. Sampdoria 33
15. Siena 31
16. Chievo 27
17. Bologna 26
18. Torino 24
19. Lecce 23
20. Reggina 20