Vágólapra másolva!
 

A várakozásnak megfelelően a téli átigazolási szezonban nagy volt a mozgás a Tottenham Hotspurnél, amely az év elején öt új labdarúgót is igazolt.

A szerzemények között két csatár is volt: Jermaine Defoe, illetve Robbie Keane, ami előrevetítette, hogy a gárda korábbi támadói számára a jövőben kevesebb játéklehetőség akad majd. Defoe sérülése miatt ez nem teljesen valósult meg, az angol sajtóban pedig tartja magát az az álláspont, hogy az együttes mestere, Harry Redknapp elégedetlen Darren Bent, illetve Roman Pavljucsenko teljesítményével is, és a nyáron mind a kettejüktől hajlandó lenne megválni annak érdekében, hogy új csatárt szerződtessen.

A hírek szerint Redknappnek a kiszemeltje is megvan: a tréner leginkább a Girondins Bordeaux marokkói támadóját, Maruan Csamakot szeretné leigazolni. Olyannyira, hogy állítólag már januárban bejelentkezett a 25 esztendős játékosért, akit a franciák akkor még nem adtak el. Redknapp azonban a nyáron alighanem újabb ajánlatot tesz Csamakért, aki viszonylag olcsón, 6,5 millió euróért megszerezhető lenne - legalábbis az angol újságok szerint.

A Spurs másik kiszemeltje a támadósorba a Juventus játékosa, Vincenzo Iaquinta, aki többnyire csak csereként lép pályára a torinóiaknál, és valószínűleg szívesen keresne magának új csapatot. Ő azonban valamivel több pénzbe kerülne, hiszen a télen a Juve kilencmillió euróért sem adta el az orosz Zenit Szankt-Petyerszburgnak.

Az Aston Villa érdeklődik a Manchester City kapusa, Joe Hart iránt. A Hamburger SV 2012-ig meghosszabbította szerződését cseh középpályásával, David Jarolímmal.

A Bayern Münchent a Real Madrid holland középpályásával, Wesley Sneijderrel hozták kapcsolatba. A Stoke City kiszemeltje a Benfica francia középpályása, Hassan Yebda.

A Palermo a Málaga portugál középpályásával, Eliseuval erősítene. A Fiorentina az Udinese kolumbiai védőjét, Cristián Zapatát szeretné leigazolni.

www.global-soccer.eu