Vágólapra másolva!

Amikor a végeredmény az első percben kialakul

A hétközi fordulóban a West Bromwich Albion ellen aratott 3-1-es győzelemmel az Arsenal egy meglehetősen rossz sorozatot szakított meg: ezt megelőzően ugyanis az Ágyúsok sorozatban négy gól nélküli döntetlent értek el. Ezzel beállították a rekordot az angol élvonalban, de nem csak a Premier League-ben számít ritkaságnak a hasonló széria.

Arsene Wenger együttesét ebben az idényben rengeteg kritika érte, és tény, hogy az Arsenal az elmúlt évekhez képest rosszabbul szerepel a pontvadászatban - jelenleg például csak az ötödik helyet foglalja el a tabellán.

A klubnak a francia mester vezérletével az utóbbi időszakban sikerült lemosnia magáról azt a jelzőt, amit még az 1980-as évek második felében szerzett: akkor ugyanis Angliában gyakran csak "boringnak", azaz unalmasnak aposztrofálták a londoni gárdát, köszönhetően annak, hogy elsősorban a remek védelmére épített, és rengeteg 1-0-s győzelmet aratott.

Wengernél ez korántsem volt jellemző, azonban ez a négymeccses sorozat ismét visszahozta az unalmas Arsenal emlékét.
Akad azonban egy óriási különbség: most még az 1-0-s győzelmek sem születnek meg, és a négy, egymást követő 0-0 a bajnokságban egyben angol rekordnak is számít. Az élvonalban ennél hosszabb szériát senki sem "rakott össze" góltalan találkozókból, és a legutóbbi hasonló eset sem manapság volt.

A 2000-2001-es pontvadászatban éppen az Arsenal legnagyobb tradicionális riválisa, a Tottenham Hotspur produkált egy hasonló szériát, ráadásul az idénynek szinte ugyanazon szakaszában, mint most az Ágyúsok. Robin van Persie és társai a 24. és a 27 forduló között játszottak négy 0-0-s döntetlent, míg a Spurs 2001 elején a 23. és a 26. játéknap között érte el ugyanezen eredményeket. A Tottenham hívei meglehetősen elkeseredve nézték, amint csapatuk sorban egymás után az Evertonnal, a Southamptonnal, a West Ham Uniteddel és a Charlton Athleticcel is 0-0-ra végez. Sőt, nem sok hiányzott ahhoz sem, hogy az ötödik találkozón is ez legyen a végeredmény: ekkor a csapat a Manchester City vendége volt, és egészen a 89. percig nem született gól, akkor azonban jött a londoniak ukrán támadója, Szerhij Rebrov, és góljával megszakította a katasztrofális sorozatot.

Külön pikantériája az esetnek, hogy a Tottenham mestere akkor nem volt más, mint George Graham - aki egykoron az Arsenalnál is dolgozott, sőt, ő volt a "boring, boring Arsenal" szülőatyja.

Az elmúlt évtizedben a topligákban e két esetet leszámítva egyetlen klub sem akadt, amely hasonló szériát produkált volna, vagyis négy egymást követőn bajnokin is 0-0-s eredményt ért volna el. Három gól nélküli döntetlenig több gárda is eljutottak ugyan, de a negyedik meccsen mindig született gól.

A Bundesligában például az 1. FC Köln a 2001-2002-es idényben egymás után tíz bajnokin képtelen volt betalálni, de a védelem nem volt olyan jó, hogy valamennyi összecsapás 0-0-val záruljon, csupán három, egymást követő meccsen született ilyen eredmény a 16. és 18. forduló között - a 19. játéknapon az 1860 München 3-0-ra verte a Kecskéseket.

Spanyolországban a Real Betis állt kétszer is közel ahhoz, hogy négyszer egymás után 0-0-t játsszon. A 2006-2007-es pontvadászatban a sevillaiak a városi rangadón, a Real Madrid majd a Recreativo Huelva ellen is 0-0-ra végeztek, de a következő meccsen sikerült 1-0-ra megverniük a Deportivót.

Érdekesség, hogy öt évvel korábban a hasonló szériájuk szintén a Sevilla ellen kezdődött, majd a Rayo Vallecano, illetve az Osasuna ellen is tartott, míg a Tenerife elleni 2-1-es vereség véget nem vetett neki. Ekkor egyébként a jelenleg a Real Madridnál tevékenykedő Juande Ramos volt a csapat mestere.

A franciáknál a 2006-2007-es idényben a Lorient, a 2005-2006-os pontvadászatban a Nancy és a Le Mans, a 2003-2004-es szezonban pedig a Nice és a Strasbourg produkált három, gól nélküli döntetlenből álló sorozatot.

Kissé meglepően hangzik, de az általában védekezőbb stílusúnak, taktikusabbnak tartott Serie A-ban az elmúlt évtizedben nem fordult elő olyan, hogy egy csapat háromszor egymás után 0-0-t játsszon - a nyolcvanas években viszont kétszer is megesett, hogy valamelyik együttes az Arsenal mostani teljesítményéhez hasonlóan négyszer is így végezzen egymás után.

Az 1982-1983-as bajnokságban az Udinese úgy lett hatodik az olasz élvonalban, hogy 30 bajnokijából 20 alkalommal is döntetlent játszott, amelyek közül 11 is 0-0 volt - négy pedig egymás után következett. A jelek szerint az év eleje a legalkalmasabb az ilyen sorozatokra, mert akkor is januárban kezdődött a széria: a 16. játéknapon az udineiek gól nélkül végeztek a Napolival, majd ugyanilyen eredményt érte el a Cagliari, a Fiorentina és a Torino ellen is. Az ötödik meccsen aztán 2-1-re megverték az Ascolit hazai pályán.

Négy évvel később az Udinese "bravúrját" a Como ismételte meg: a klub a története legjobb idényét produkálva kilencedik lett a Serie A-ban, mégpedig meglehetősen érdekes gólkülönbséggel.

Az együttes 30 bajnokin csupán 20 gólt kapott, ugyanakkor csak 16-ot szerzett! Nem csoda, hogy a comóiak 11 alkalommal is 0-0-ra végeztek, és ebből négy egymás után következett: a hatodik fordulóban a Fiorentina ellen elért gól nélküli döntetlen után ez volt az eredmény az Ascoli, a Juventus és az Atalanta ellen is.

www.global-soccer.eu