Vágólapra másolva!
Elhagyta a Manchester City tenerifei edzőtáborát Robinho, az együttes brazil válogatott labdarúgója.

A nyáron brit rekordösszegért, 32,5 millió fontért szerződtetett sztár nem indokolta távozását, Garry Cook ügyvezető pedig szűkszavúan annyit közölt:

"Egyelőre csak azt tudjuk, hogy Robinho nincs itt. Amennyiben valóban elment, megsértette a klub fegyelmi szabályzatát."

Angol lapértesülések szerint Robinho hazarepült Brazíliába, mégpedig - az angol sajtó szerint - azért, mert nagyon bántotta a hír, miszerint Kaká mégsem szerződik Manchesterbe.

A 24 éves játékos saját honlapján úgy nyilatkozott, hogy nincs vitája a klubbal, mely tudomása szerint engedélyezte számára, hogy Brazíliába utazzon. A Real Madridtól megszerzett támadó jelezte, néhány napon belül visszatér az együtteshez.