Vágólapra másolva!
A legrangosabb európai sportmagazinokat tömörítő szervezet, az ESM minden szezon végén Aranycipővel jutalmazza a legtöbb gólt szerző játékost, de ennél a díjnál nem mindegy, hogy az adott futballista melyik bajnokságban szerepel: a nívósabb ligákban elért találatok többet érnek. Ha viszont ezt nem vesszük figyelembe, és csak azt vizsgáljuk, hogy a jelenleg aktív labdarúgók közül ki szerezte a legtöbb gólt élvonalbeli mérkőzésen, akkor korántsem világsztárok kerülnek az élre.

A labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó nemzetközi szervezet, az IFFHS rengeteg ranglistát állít fel évről évre, amelyek közül jónéhánynak a hitelességét sokan vitatják, de annyi bizonyos: ezek a rangsorok mindenképpen adnak egyfajta képet a sportág történetének alakulásáról.

Az IFFHS például azt is figyelemmel kíséri, hogy a jelenleg is aktív játékosok közül ki szerezte a legtöbb gólt az első osztályban - függetlenül attól, hogy mindezt melyik ország bajnokságában tette. A szervezet egyébként nagy hangsúlyt fektet a pontosságra, valamint arra, hogy csak azokat a gólokat vegye számításba, amelyek országos bajnokságban születtek - így például a brazil játékosoknál a különböző állami bajnokságokban szerzett találatokat nem számítanak. A jelenlegi lista egyébként az előző év végén készült, vagyis a 2009-ben elért gólokat még nem tartalmazza.

Az így kialakult ranglista első 20 helyezettje között akad megannyi olyan ismert játékos, akik a legerősebb bajnokságokban szórták meg magukat. Közéjük tartozik a Real Madrid klasszisa, Raúl, aki a statisztika szerint 210 alkalommal volt eredményes élvonalbeli bajnokin (januárban már újabb találat áll a neve mellett), ráadásul az összeset a madridi klub színeiben, a Primera Divisiónban érte el. A Real az egyetlen klub, amely két futballistával is képviselteti magát a listán, lévén két hellyel Raúl előtt a holland Ruud van Nistelrooy áll. A jelenleg sérült csatár 215 góljából 75-öt még a holland élvonalban szerzett, a többit viszont az angol, illetve a spanyol ligában ünnepelte.

Forrás: AFP

Az ötödik Henrik Larsson az első nagynév a táblázaton

Raúlon kívül a listán még egy olyan játékos neve található, aki valamennyi gólját topligában szerezte: a francia Thierry Henry, aki viszont az öt, legrangosabbnak tartott európai pontvadászat közül négyben is volt már eredményes. Szerzett gólt a francia, az olasz, az angol és a spanyol élvonalban is, és a ranglistán látható 217-es számhoz idén máris hozzátett további kettőt - amivel utolérte a közvetlenül előtte álló Sigurd Rushfeldtet. A 36 esztendős norvég támadó egyébként szintén megfordult a Primera Divisiónban (igaz, ott mindössze öt gólt lőtt), mint ahogyan az első 20 helyezett közül kilencen is.

Viszont akad néhány olyan futballista is a listán, aki egyáltalán nem futballozott Európában. A kirgiz Jevgenyij Boldigin például sohasem hagyta el hazáját, igaz, ott kétszer is gólkirályi címet szerzett. A kolumbiai Sergio Galván Rey egy rövid, Egyesült Államok-beli kitérőt leszámítva szintén csak otthon futballozott, a venezuelai Juan García Rivas pedig ötször is gólkirály volt hazájában. A ranglista második helyezettje, a guatemalai Juan Carlos Plata élő legendának számít hazájában: a 38 esztendős csatár egész karrierjét a CSD Municipalban töltötte, és mind a 290 gólt ebben a csapatban érte el. Hogy mekkora sztárnak számít hazájában, azt jól mutatja, hogy még 2006-ban dokumentumfilmet készítettek róla, amelyet nagy sikerrel vetítettek a helyi mozikban.

Ez a 290 találat azonban csak a második helyre elegendő Plata számára, aki egyébként azzal előzi meg az ugyanennyi találatot szerző Glenn Fergusont, hogy a hondurasinak ennek eléréséhez "csak" 523 mérkőzésre volt szüksége. A közép-amerikai játékos a 2008 végén elkészített összesítésben csak egy góllal maradt el a jelenlegi listavezetőtől, a walesi Marc Lloyd-Williamstől, aki próbálkozott ugyan a profi karrierrel, de az angol harmadik vonalnál nem jutott feljebb - és ott sem váltotta meg a világot. A walesi bajnokságban viszont ő a "király", olyannyira, hogy a jelenlegi idényben is 13 gólnál jár.

Forrás: AFP

A sérült Van Nistelrooy 215 klubgólnál jár

Az aktív játékosok ranglistája az élvonalban szerzett gólok alapján:
291 - Marc Lloyd-Williams (CPD Porthmadog)
290 - Juan Carlos Plata (CSD Municipal)
290 - Glenn Ferguson (Linfield FC)
269 - Maksim Gruznov (Trans Narva)
261 - Henrik Larsson (Helsingborgs IF)
259 - Damien Mori (Adelaide City)
249 - Jared Borgetti (CF Monterrey)
244 - Juan García Rivas (Zamora FC)
241 - Rivaldo (FC Bunyodkor)
239 - Roy Makaay (Feyenoord)
228 - Ronaldo (Corinthians)
222 - Dzsafar Iriszmetov (FK Almati)
222 - Jevgenyij Boldigin (Jastik AK)
220 - Mihail Miholaps (Sahtar Karaghandi)
219 - Sigurd Rushfeldt (Tromsö IL)
217 - Thierry Henry (FC Barcelona)
217 - Sergio Galván Rey (Atlético Nacional)
215 - Ruud van Nistelrooy (Real Madrid)
214 - Sergio Ibarra (Melgar FC)
210 - Raúl (Real Madrid)