Vágólapra másolva!
Az új év kezdete egyben az átigazolási időszak nyitányát is jelenti a nemzetközi futballban, és ennek köszönhetően az eddig is gyakori pletykák száma tovább nőtt. Az élen ebben is az angol lapok járnak, amelyek már eddig sem fogták vissza magukat, és többek között a West Ham United keretét is "szétszedték" - azonban úgy tűnik, hogy ezúttal nem is tévedtek nagyot.

A londoni egyesület honlapján ugyanis a klub ügyvezető igazgatója, Scott Duxbury maga is elismerte, hogy a jelenlegi helyzetben nem tehetnek mást, mint hogy minden ajánlatot fontolóra vesznek, és bármelyik futballistájukat eladhatják.

A gazdasági világválság a West Hamet a többi angol egyesületnél is jobban sújtotta, hiszen előbb mezszponzora, egy angol utazási társaság ment csődbe, majd pedig izlandi tulajdonos is válsághelyzetbe került.

Így aztán a Kalapácsosok várhatóan pénzzé teszik majd egy-két játékosukat a télen, már csak azért is, mert a keretben jó néhány piacképes focista szerepel.

Ilyen például a walesi csatár, Craig Bellamy, akit a napokban a Tottenham Hotspurral és a Manchester Cityvel is kapcsolatba hoztak; de említhetnénk az angol válogatott középhátvédet, Matthew Upsont is, akit állítólag nevelőegyesülete, az Arsenal szeretne visszacsábítani. Egy valami azonban bizonyos: a klub vezetőjének nyilatkozata tulajdonképpen "felhívás keringőre".

Az Arsenal fiatal védője, Gavin Hoyte kölcsönbe a másodosztályú Watfordba került. Az Everton kiszemeltje a Zenit Szankt-Petyerszburg csatára, Pavel Pogrebnyak.

A Newcastle United érdeklődik a Blackburn Rovers hátvédje Christopher Samba iránt. A Middlesbrough 2,5 millió fontot sem sajnálna a skót Hibernian csatáráért, Steven Fletcherért.

A görög Olimpiakosz brazil támadóját, Diogót a Schalke 04 figyeli. A Hannover kapusa, Robert Enke iránt a VfB Stuttgart érdeklődik. A Fiorentina a Benfica portugál középhátvédjével, Luisaóval erősítene. A Manchester City a Chelsea kevés lehetőséghez jutott védőjét, Wayne Bridge-et csábítja.

www.infosport-focivilag.hu