Családi futballsztori: a Kubala-klán története

Kubala László nevét aligha kell bemutatni a magyar futballszurkolóknak, az FC Barcelona egykori klasszisa Budapestről indulva a katalán klub történetének egyik legjobb játékosa lett, és beírta magát a spanyol labdarúgás aranykönyvébe. Arról azonban valószínűleg már kevesebben tudnak, hogy a családból nem ő volt az egyetlen, aki megfordult a Primera Divisiónban - és a Kubala-klán négy tagja egy ideig egy csapatnál szerepelt, igaz, nem Spanyolországban, hanem Észak-Amerikában.

A Kubala név Barcelonában, sőt, Spanyolországban is nagyon jól cseng mind a mai napig, nem véletlenül. Az 1927-ben Budapesten született Kubala László (vagy ahogyan becézték, Kuksi) meglehetősen kacskaringós pályaút végén kötött ki a katalán egyesületben: korábban játszott a Ferencvárosban, a Slovan Bratislavában és a Vasasban is, miközben a magyar és a csehszlovák nemzeti tizenegy mezét is magára húzhatta.

1949-ben aztán disszidált az országból, és előbb Olasz-, majd Spanyolországban próbált magának csapatot találni, ami már csak azért sem volt könnyű, mert az itthoni szövetség elérte a FIFA-nál, hogy Kubalát egy évre eltiltsák.

Így aztán Kubala több más, hasonló státusban lévő magyar, illetve kelet-európai labdarúgóval együtt létrehozta a Hungária FC nevű gárdát, amellyel több gálamérkőzést is játszott Spanyolországban. A Hungária FC edzője a szlovák Ferdinand Daucík volt, nem véletlenül: ő korábban a Slovan Bratislavánál már dolgozott együtt Kubalával, de ennél szorosabb kapcsolat is akadt köztük - hiszen Daucík lánya, Anna Viola még 1947-ben férjhez ment Kubalához.

Vagyis a focista edzője egyben az apósa is volt, és ez már csak azért is jól jött, mert amikor az FC Barcelona 1950-ben szerződést ajánlott Kubalának, akkor egyben a trénernek is kontraktust kínált, és így Daucík lett a katalán gárda szakvezetője.

Míg a futballista tíz éven keresztül focizott a Barcában, ez idő alatt hatalmas közönségkedvenc lett, négy bajnokságot, öt spanyol kupát, illetve két VVK-t is nyert a klubbal, addig apósa (aki egyébként játékosként az 1930-as években 12 alkalommal szerepelt a csehszlovák válogatottban) csak 1954-ig volt az FCB mestere.

Persze később sem maradt munka nélkül, és még éveken keresztül dolgozott Spanyolországban: előbb az Athletic Bilbao, majd az Atlético Madrid mestere volt, majd rövid portói kitérőt követően a Real Betis kispadjára került.

Ferdinand Daucík

És itt egy újabb családtagot ismert meg a focivilág: Daucík fia, Yanko ugyanis az idő tájt 19 esztendős volt, és természetesen maga is futballozott - mégpedig olyan jól, hogy édesapja felvitte őt a Betis első keretéhez, sőt, játszatta is a csapatban.

Ifjabb Daucík, akit a spanyol források csak Yankóként emlegetnek, valóban nem lehetett rossz futballista, hiszen első élvonalbeli idényében 19 bajnokin kilenc gólt ért el, majd a következő szezonban öt találatig jutott - azonban a sógora, azaz Kubala László ellen egyetlen mérkőzésen sem lépett pályára.

Yanko teljesítményére a Real Madridnál is felfigyeltek, és 1962 nyarán le is igazolták a még mindig csak 21 esztendős támadót, aki rögtön az új idény első fordulójában be is mutatkozott a királyi gárdában - mégpedig korábbi klubja, a Real Betis ellen, ahol továbbra is az édesapja volt a tréner.

A madridiak csatársora egyébként így állt össze azon a találkozón: Amancio-Yanko-Di Stéfano-Puskás-Gento, nem csoda, hogy ők nyertek 5-2-re, az első találatot pedig éppen az ifjabb Daucík érte el.

Az ifjú titán mégsem tudta tartósítani helyét a gárdában, az idény során mindössze hét bajnokin szerepelt, és még egy gólt ért el (a Sevilla FC ellen talált be), majd a következő pontvadászatban további három alkalommal vetették be. Ekkor viszont végre játszhatott sógora, azaz Kubala László ellen: 1964. április 20-án a Realban ifjabb Daucík, az Espanyolban pedig Kubala is ott volt a kezdők között.

Utóbbi tehát akkor már az Espanyolban szerepelt, de 1964 nyarán szögre akasztotta cipőjét, és rögtön a csapat szakvezetője lett. És ha már ott volt, akkor, ha csak két mérkőzés erejéig is, de pályára küldte fiát, az 1949-ben még Csehszlovákiában született Branislavot az élvonalban. A Branko becenevű, a spanyol annalesekben Kubala II-ként szereplő játékos második alkalommal a Sevilla FC ellen lépett pályára, ahol akkor éppen Ferdinand Daucík volt az edző. Családi viszonyokra lefordítva: az egyik kispadon az édesapja, a másikon pedig a nagyapja ült.

Ám a történetnek ezzel még mindig nincsen vége: Ferdinand Daucík 1967-ben a frissen alakult észak-amerikai profi ligába, a National Professional Soccer League-be, a Toronto Falcons csapatához szerződött trénernek, és Kanadában sikerült végre létrehozni a nagy "family reuniont": szép sorban ugyanis az összes családtagot kivitte Torontóba. Nem csak a fiát és unokáját, azaz Yanko Daucíkot és Branko Kubalát, hanem még a vejét is meggyőzte arról, hogy játsszon az együttesben, vagyis a "nagy" Kubala is újra felhúzta a stoplist.

Az ő szempontjából nézve tehát a következő volt a helyzet: az apósa volt az edzője, miközben együtt játszhatott a sógorával és a saját fiával. A Kubala-klán eredményességére nem lehetett panasz, hiszen idősebb Kubala öt, ifjabb Kubala három, ifjabb Daucík 20 találatot ért el - utóbbi gólkirály is lett.

A következő évben idősebb Daucík már nem volt a klubnál, idősebb Kubala pedig valóban visszavonult, és ő lett a gárda mestere, de fia és sógora továbbra is ott kergette a labdát - bár sokáig már nem maradtak. Yanko Daucík az 1970-71-es idényben azért még feltűnt a spanyol élvonalban, mégpedig az RCD Espanyol színeiben - sohasem találnák ki, hogy ki volt a csapat mestere: természetesen az édesapja...

www.infosport-focivilag.hu