Vágólapra másolva!

600 nézőt engednek be a Tatabánya-Vasas bajnokira

A Budapesti Rendőr-főkapitányság korábbi döntését felülvizsgálva 600 nézőt beenged a szombaton 16 órakor kezdődő Tatabánya-Vasas labdarúgó Soproni Liga-mérkőzésre a BSVC Szőnyi úti stadionjába.

A magyar szövetség (MLSZ) hivatalos honlapja szerint a rendőrség az MLSZ határozott kérésére változtatta meg álláspontját, ami úgy szólt, hogy csak nézők nélkül járul hozzá a meccs megrendezéséhez. Az új határozat szerint a pályaválasztó Tatabányát 100, a vendég Vasast 500 szurkoló biztathatja a helyszínen.

A tatabányaiaknak azért kell hazai meccseikre elköltözniük saját stadionjukból, mert ott nincs világítás, s a klub a Szőnyi út mellett döntött. A fővárosi létesítményben két pályabejárásra került sor: szerdán a rendőrség és a biztonsági szakemberek, pénteken pedig az MLSZ is alkalmasnak nyilvánította a létesítményt élvonalbeli mérkőzés lebonyolítására.

A rendőrség ugyanakkor pénteken megváltoztatta álláspontját és csak zártkapus lebonyolítást engedélyezett. Az MLSZ ezt nem fogadta el, ezután született meg az újabb döntés.