Vágólapra másolva!
Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) fegyelmi bizottsága 200 ezer euróra büntette a Dinamo Zagrebet, miután a klub szurkolói botrányt okoztak november 27-én a Szpartak Moszkva, december 3-án pedig az Udinese elleni UEFA-kupa-mérkőzésen.

Előbbi találkozón a hazai drukkerek összetűzésbe kerültek a rendfenntartókkal, valamint pirotechnikai eszközöket dobáltak a pályára.

Utóbbi mérkőzés előtt a zágrábi szurkolók Olaszországban is "hallattak" magukról, hiszen egy ittas horvát fanatikus lezuhant a lelátóról. Az összecsapást a második félidő derekán öt percre félbeszakította a játékvezető, mivel a vendég szimpatizánsok pirotechnikai eszközöket dobáltak a pályára.