Vágólapra másolva!
Térdműtét vár Mahamadou Diarrára, a Real Madrid mali illetőségű futballistájára, aki így várhatóan ebben a szezonban már nem lép pályára.

A Marca című spanyol sportnapilap információja szerint az októberi válogatott mérkőzések során megsérült középpályást jövő héten operálják, felépülése körülbelül fél évet vesz majd igénybe.

Bernd Schuster német vezetőedzőnek rendkívül nehéz dolga van, hiszen nemzetközi alakulatából hasonló okokból a holland Ruud van Nistelrooyra sem számíthat már az idényben, ráadásul két további holland, Arjen Robben és Wesley Sneijder, két argentin, Gonzalo Higuaín és Gabriel Heinze, a portugál Pepe, az olasz Fabio Cannavaro és a spanyol Miguel Torres is sérüléssel bajlódik.