Vágólapra másolva!
 

A hét végi Internazionale-Napoli találkozó a szépségdíjas gólok mérkőzése volt: a vendégek találatánál Ezequiel Lavezzi emelte parádésan a hálóba a labdát, a gólpasszt pedig Marcelo Zalayetától kapta - aki sarokkal hozta helyzetbe társát.

Az uruguayi támadó ezúttal a kezdő tizenegyben kapott helyet, azonban eddig nem ez volt a jellemző a szezonban: a nápolyi együttesben inkább a nyáron igazolt argentin csatárt, Germán Denist preferálták, aki eddig minden mérkőzésen pályára lépett, és már öt gólt ért el.

Zalayeta az eddigi 14 fordulóból mindössze most ötödször volt kezdő, és négy olyan találkozó is akadt, amikor be sem cserélték - érthető tehát, hogy elégedetlen a helyzetével, és távozni szeretne a klubtól.

A 29 esztendős futballista nagyon sokáig a Juventus játékosa volt, de a torinóiak rendre kölcsönadták őt, és így került anno a Napolihoz is, amely azonban tavaly nyáron végleg megvette őt a torinóiaktól. Így aztán az esetleges kérőknek csak a kék-fehérekkel kell tárgyalniuk, és a hírek szerint a focista ügynöke találkozót is kezdeményezett a klub vezetőségével annak érdekében, hogy az esetleges folytatásról tárgyaljon. Zalayetát ugyanis több egyesület is csábítja: kapcsolatba hozták már a Real Betisszel és az Espanyollal is, de a legkomolyabb érdeklődőnek állítólag az AS Roma számít.

A Farkasok továbbra is csatárt keresnek, és az olaszok mestere, Luciano Spalletti szívesen látná Zalayetát csapatában, és már januárban szeretné őt megszerezni.

Német lapértesülések szerint a Bayern München januárban leigazolná a Zenit Szankt-Petyerszburg ukrán középpályását, Anatolij Tyimoscsukot. Az Arminia Bielefeld a Borussia Dortmund dél-afrikai támadójával, Delron Buckleyval erősítene.

A TSG Hoffenheim bosnyák gólvágóját, Vedad Ibisevicset az Olympique Lyon csábítja. A Schalke 04 holland középpályását, Orlando Engelaart a Portsmouth vinné.

A Liverpool állítólag a Portsmouth válogatott jobbhátvédjét, Glen Johnsont szemelte ki.

www.infosport-focivilag.hu