Vágólapra másolva!
 

A Liverpool védelmére nem nagyon lehet panasz, hiszen a Vörösök a második legkevesebb gólt kapták a Premier League-ben, és a legutóbbi hét bajnokijuk közül haton nem került a labda a hálójukba.

A hátsó alakzat tengelyében Jamie Carragher mellett többnyire a dán Daniel Agger szerepel, aki sérüléséből felépülve ismét alapembernek számít, és remek teljesítményével szeretné kiharcolni, hogy a klub meghosszabbítsa szerződését. A játékos kontraktusa 2009 nyaráig érvényes, és az egyesület szívesen ajánlana neki újat, azonban Agger azt szeretné, hogy megduplázzák jelenlegi fizetését (ami heti 35 ezer font), amire viszont a jelek szerint a Liverpool nem hajlandó.

Nem csoda, hogy egyre több pletykát lehet arról hallani, hogy a bekk a nyáron máshová igazolhat. Korábban elsősorban a Real Madriddal hozták kapcsolatba, a legújabb hírek szerint pedig az AC Milan is szívesen látná őt soraiban. Mindez egyben azt jelenti, hogy a liverpooliaknak is új középhátvédre lenne szükségük, és az angol lapok értesülései szerint Rafa Benítez első számú kiszemeltje a posztra a Real Madrid argentin focistája, Gabriel Heinze.

A védőt a Vörösök már 2007 nyarán is szerették volna leigazolni, de a Manchester United akkor nem engedte el a közvetlen riválishoz, Heinze így került végül a Realhoz. Madridban azonban mostanában nem elégedettek a teljesítményével, ráadásul viszonylag sokat sérült, így megfelelő ajánlat esetén hajlandóak lennének megválni tőle.

A Wigan Athletic csatárát, Emile Heskeyt az Aston Villa csábítja. A Portsmouth támadóját, David Nugentet az Everton szemelte ki.

Az Espanyolban futballozó ír Steve Finnant a Blackburn Rovers hívná vissza Angliába. A portugál Sporting brazil csatárát, Liedsont a Tottenham Hotspur és a Newcastle United vinné.

A Bayer Leverkusen mellőzött görög támadóját, Teofanisz Gekaszt az 1. FC Köln szemelte ki. A Schalke 04 a Lokomotiv Moszkva román támadóját, Razvan Cocist figyeli.

A CFR Cluj argentin középpályását, Sebastián Dubarbier-t az AS Roma szeretné leigazolni. A Sochaux csatárposztra a cseh Baník Ostrava focistáját, Václav Sverkost venné meg.

A Lazio nigériai támadója, Stephen Makinwa a görög PAOK Szalonikibe tart. Az Energie Cottbus a Roda török védőjét, Fatih Sonkayát teszteli.

www.infosport-focivilag.hu