Vágólapra másolva!
Igazi családi összejövetel volt a csütörtökön az UEFA-kupában megrendezett Slavia Praha-Hamburg mérkőzés: a hazai együttes kispadján Karel Jarolím ült, akinek unokaöccse, Marek Jarolím pályára is lépett a prágai csapatban, míg a másik oldalon a tréner fia, David szerepelt. Apa és fia egymás ellen - akadt már hasonló összecsapás a sportág történetében.

Arra számtalan példát találunk, hogy egy edző fia labdarúgó lesz, vagy legalábbis megpróbálkozik a sportággal, és az esetek többségében ez annál a klubnál történik, ahol a papa éppen dolgozik. Ha a srác elég tehetséges, akkor felkerülhet a felnőtt kerethez, és ez esetben akár édesapja keze alatt is játszhat - a családi összecsapások azonban már sokkal ritkábbak.

Jó néhány olyan focista van, akinek az édesapja hosszú karriert futott be edzőként, a pályán valahogyan mégis elkerülték egymást: Massimo Oddo és Marco Materazzi apja több szezonon keresztül is dolgozott az olasz élvonalban, azonban gyermekük ellen egyszer sem kellett vezetniük csapatukat. Hasonlóan járt Johan, illetve Jordi Cruyff is: az egykori Aranylabdás 1996-ban hagyta ott a Barcelona kispadját, és azóta sehol sem dolgozott edzőként, fia pedig éppen ezt követően igazolt a Manchester Unitedhez.

A Sammer család viszont nem tudta elkerülni a konfrontációt, még ha mindent meg is tettek érte. A papa, Klaus Sammer a Dynamo Dresdennél egy időben a fia pályafutását is igazgatta, majd később "nyugdíjba ment", így csak a lelátóról drukkolhatott Matthiasnak, aki a Stuttgartnál vált igazi klasszissá.

Ő 1992 nyarán az olasz Internazionaléhoz igazolt, éppen akkor, amikor az apja ismét átvette a drezdai gárda irányítását, amely a német egység létrejöttét követően a Bundesligában szerepelt. Úgy tűnt tehát, hogy elkerülik egymást, azonban Matthiasnak nem ment a játék Milánóban, így visszatért Németországba, és a Borussia Dortmund játékosa lett. 1993. március 27-én pedig apa és fia ellenfélként tekinthetett egymásra: a Dynamo akkor fogadta a dortmundiakat, és 3-0-ra nyert is - itt tehát a papa került ki győztesen a párviadalból.

Angliában az 1990-es években a Redknapp famíliában lehettek a legfurcsábbak a családi összejövetelek: a papa, Harry Redknapp a West Ham United menedzsere volt, míg fia, Jamie (aki pályafutását még édesapja keze alatt kezdte a Bournemouth-ban) a Liverpool oszlopos tagja volt.

Ők először 1994. szeptember 10-én találkoztak először ellenfélként a futballpályán, amikor a Vörösök a West Ham Unitedet fogadták az Anfielden. A végeredmény gól nélküli döntetlen lett, de a következő években apa és fia még további öt alkalommal meccselt egymás ellen a Premier League-ben, váltakozó sikerrel. De a vér nem válik vízzé: amikor Harry Redknapp a 2004-2005-ös idényben a Southampton mestere lett, akkor leigazolta fiát, aki így az apja keze alatt fejezte be profi pályafutását.

Franciaországban a Gourcuffok sokáig elkerülték egymást: a papa, Christian Gourcuff a Stade Rennes-nél még elindította fia, Yoann karrierjét, de mire a srác bemutatkozhatott a felnőttek között, addigra édesapja már a Lorient mestere volt - a másodosztályban. Idősebb Gourcuffnak végül 2006-ban sikerült feljutnia az élvonalba, akkor azonban fia az AC Milanba szerződött, így nem kerültek szembe egymással.

Yoann aztán a nyáron hazatért a Girondins Bordeaux-ba, így a jelenlegi idény nyolcadik fordulójában, október 4-én létrejöhetett a nagy párviadal. A Lorient kispadján és a Bordeaux kezdő csapatában egyaránt volt egy Gourcuff, és ezúttal a fiú örülhetett jobban, hiszen a Girondins 2-1-re győzni tudott.

A Jarolímok minap megtörtént összecsapása nem az első volt a családban, hiszen a Slavia Praha és a Hamburg a 2005-2006-os idényben is találkozott egymással az UEFA-kupában, és a felállás akkor is hasonló volt, mint most: a papa, Karel akkor is a cseh klub mestere volt, fia, David pedig a hamburgiaknál játszott. Akkor azonban további csavart jelentett a dologban, hogy Karel másik fia, Lukás is ott volt a pályán, mégpedig a Slaviában...

Eddig csupa olyan példát soroltunk fel, amikor az edző édesapa ellenfele játékosként volt a fia, azonban olyan is akadt már a sportág történetében, amikor a két szakvezető között volt ilyen családi kötelék. Sir Alex Ferguson eddig még csak barátságos mérkőzésen került szembe fiával, Darrennel, aki szintén edzőnek állt, és jelenleg a harmadosztályú Peterborough Unitedet irányítja. Így aztán semmi meglepő nincs abban, hogy a MU augusztusban éppen ezzel a klubbal játszott felkészülési mérkőzést...

A román Mircea és Razvan Lucescu viszont tétmérkőzésen mérte össze erejét: a papa, Mircea a Sahtar Doneck, fia pedig a Rapid Bucuresti trénere volt, amikor a 2005-2006-os szezonban a két gárda egy csoportba került az UEFA-kupában. A 2005. november 24-én lejátszott találkozót a fiú, azaz a Rapid nyerte meg 1-0-ra, de végül mind a két csapat továbbjutott a legjobb 32 közé, így egyik fél sem lehetett elégedetlen.

www.infosport-focivilag.hu