Vágólapra másolva!
Miután a szurkolók úgy-ahogy megbocsátották neki a Real Madrid iránti nyári vágyakozását, Cristiano Ronaldo legújabb nyilatkozatával valószínűleg ismét nem lesz túl népszerű a manchesteriek körében. Az újdonsült aranylabdás ugyanis kijelentette: öt év sem volt neki elég ahhoz, hogy megkedvelje a városukat.  

Cristiano Ronaldo a Real Madriddal folytatott nyári kacérkodásával, valamint rabszolgasorsának emlegetésével egyszer már lerombolta saját népszerűségét az Old Traffordon, ám azóta nagyszerű játékával és klubhűségének folyamatos bizonygatásával sikerült visszanyernie a szurkolók kegyeit. A 23 éves portugál most azonban ismét beletaposott a csapatuk mellett a városukra is büszke MU-drukkerek önérzetébe, egy napokban adott interjúban ugyanis leszólta Manchestert.

Mint kiderült, Ronaldónak továbbra is nagyon hiányzik a napfény és a tenger, az esős angol várost pedig öt év után sem tudta sem megszokni, sem pedig megkedvelni. "Ma már jól ismerem Manchestert, ugyanakkor az időm nagy részét inkább otthon töltöm. Az, hogy ebben a városban élek, nem jelenti azt, hogy szeretek is itt élni" - mondta a támadó, akit a legutóbbi sajtóértesülések szerint jelenleg is erősen csábítanak egy kedvezőbb klímájú országba, állítólag az Inter szeretné őt megszerezni.