Vágólapra másolva!
A Liverpool a hét végén végre ismét gólt lőtt a Premier League-ben - a Vörösök az előző két fordulóban nem tudtak betalálni, de a Blackburn Rovers ellen 3-1-es győzelmet arattak. Pedig a találkozóról hiányzott a sérült Fernando Torres, és a csapat másik támadója, Robbie Keane pedig a kispadról nézte végig a mérkőzést.

Az ír futballistát a liverpooliak a nyáron vették meg a Tottenham Hotspurtől, és eddig maradéktalanul élvezte Rafa Benítez mester bizalmát: a csatár az első 15 forduló alatt egyetlen bajnokiról sem hiányzott, és csak kétszer fordult elő, hogy nem a kezdőtizenegyben kapott helyet.

A gólszerzés azonban nem ment a futballistának, eddig csupán kétszer volt eredményes a Premier League-ben a Liverpool színeiben - mindkét gólt a West Bromwich Albion ellen szerezte. Miután Keane ezúttal csak a cserék között kapott helyet, és Benítez be sem küldte őt a meccs során, az angol lapok máris azt találgatják, hogy a focista januárban visszatérhet a Tottenhamhez.

A Spurs újdonsült trénere, Harry Redknapp ugyanis szeretne csatárt igazolni a télen, és állítólag hajlandó lenne közel ugyanannyit fizetni az ír futballistáért, mint amennyit a Liverpool adott ért a nyáron.

Ami pedig a Vörösöket illeti, Benítez szintén erősítene januárban (elsősorban szélsőhátvédekre lenne szüksége), és ennek érdekében hajlandó lenne pénzzé tenni egy-két játékosát, Keane pedig egyelőre nem vált be az Anfielden.

Az Aston Villa csatára, Marlon Harewood a Stoke Citybe tart. A Sochaux megszerezte a cseh Baník Ostrava csatárát, Václav Sverkost.

A VfB Stuttgart védőjét, Serdar Tascit az AC Milan figyeli. A Middlesbrough balszélsőjét, Stewart Downingot a Tottenham Hotspur szemelte ki.

Az Everton szívesen szerződtetné a Paris Saint-Germain támadóját, Fabrice Pancrate-ot. Az Olympique Lyon az AS Roma középpályásával, Simone Perrottával erősítene.

www.infosport-focivilag.hu