Vágólapra másolva!
Az öt topligából négyben is hétközi fordulóra került sor, Spanyolországban pedig a Copa del Rey miatt is pályára léptek a csapatok, vagyis a futballisták megint nem kaptak sok pihenőt. Álomcsapatunkban nyolc olyan játékos is akad, aki két győztes találkozón lépett pályára, és csak egyetlen labdarúgót találhatunk, aki mindössze egyetlen összecsapáson szerepelt a múlt hét során.

Kapus:
Vincent Planté (francia, SM Caen): Ritkán fordul elő, hogy a francia szaklap, a L'Équipe nyolcas osztályzatot adjon egy focistának, az pedig még kevésbé gyakori, hogy egy játékost egy héten belül kétszer is így értékeljenek. A caeni kapusnak azonban ez is sikerült: a portás a hétközi fordulóban az OGC Nice, majd a hét végén a Toulouse FC ellen védett kiemelkedően.

Hátvédek:
Andy Griffin (északír, Stoke City): Az angol élvonal újonca a múlt héten két nagyon fontos győzelmet aratott, a Sunderland AFC és az Arsenal FC ellen is nyerni tudott hazai pályán. A diadalokban fontos szerepe volt a csapat jobbhátvédjének, aki elsősorban az Ágyúsok ellen remekelt - a BBC-nél a forduló válogatottjába is bekerült.

Heiko Westermann (német, FC Schalke 04): Gelsenkirchenben már kisebb hullámvölgyről beszéltek, de a Királykékek a múlt héten mindkét bajnokijukat megnyerték, ráadásul egyiken sem kaptak gólt. Westermann ezúttal a védelem tengelyében futballozott, és az Energie Cottbus ellen góllal járult hozzá a győzelemhez.

Iván Córdoba (kolumbiai, FC Internazionale): A milánói együttes továbbra sem játszik valami jól, de az eredményeire azért nem lehet panasz. A múlt héten a Fiorentina elleni rangadót idegenben hozták le 0-0-ra, majd Reggio Calabriában győzték le a Regginát - utóbbi találkozón a már a Violák ellen is remeklő Córdoba szerezte a győztes találatot.

Lionel Cufré (argentin, AS Monaco): A nagyhercegség együttese nem éppen hagyományaihoz méltóan szerepel mostanában, de a múlt héten mind a két bajnokiját sikerült megnyernie. Az argentin balhátvéd mindkét találkozón megbízhatóan futballozott, a Le Havre AC ellen pedig gólt is szerzett.

Középpályások:
Cristiano Ronaldo (portugál, Manchester United): A Vörös Ördögök szélsője lassan kezdi visszanyerni korábbi pazar formáját, a múlt héten pedig kifejezetten gólerősen futballozott. A manchesteriek mindkét bajnokiján két találatot szerzett: a West Ham United ellen csak ő volt eredményes a csapatból, és a Hull City ellen is duplázott.

Xavi (spanyol, FC Barcelona): A katalán gárda bámulatos formában futballozik mostanság, és a Barcát még az sem zavarta meg, hogy a Málaga CF elleni bajnokiját sártengerben kellett lejátszania. Különösen Xavi volt elemében, aki előbb egy szabadrúgást tekert a kapuba, majd egy pazar akciót fejezett be góllal, és a málagaiak öngóljánál is ott volt a közelben - miközben alig volt rossz passza.

Forrás: AFP

Xavi a Málaga ellen bizonyította, hogy mocsárra emlékeztető pályán is lehet szépen játszani

Pavel Nedved (cseh, Juventus FC): A torinóiak veterán középpályását már sokan leírták, de Nedved a múlt héten remek játékkal jelezte, hogy nem felejtett el futballozni. A Bologna FC ellen kétszer is betalált, az AS Roma elleni rangadón pedig elképesztő futómennyiségével tűnt ki. Nem csoda, hogy a hírek szerint a Juve újabb egy évvel meghosszabbítaná szerződését.

Franck Ribéry (francia, Bayern München): A bajorok is kezdik feledtetni a gyengébb szezonkezdetet, és a múlt héten mindkét bajnokijukat megnyerve egészen a negyedik helyre jöttek fel a tabellán. A formajavulás első számú oka a sérüléséből felépült Ribéry, aki mind az Eintracht Frankfurt, mind az Arminia Bielefeld ellen eredményes volt, és ellenállhatatlanul futballozott.

Csatárok:
Nicolas Anelka (francia, Chelsea FC): A gall támadó eddig nem ontotta a gólokat a londoni együttesben, de úgy látszik, megijedt attól, hogy Didier Drogba lassan felépült sérüléséből. A hétközi, Hull City bajnokin még "csak" egyszer volt eredményes, majd a hét végén a Sunderland AFC ellen mesterhármast szerzett.

Forrás: AFP

Anelka a Hull kapusát egyszer, Fülöp Mártont háromszor mattolta

Vedad Ibisevic (bosnyák, TSG Hoffenheim): Továbbra is az újonc együttes vezeti a Bundesligát, miután a múlt héten mind a két bajnokiját megnyerte, és ehhez Ibisevic három találattal járult hozzá. A VfL Bochum ellen egy, a Karlsruher SC ellen két gólt szerzett, így összesen már 13-nál jár - 11 forduló alatt!

www.infosport-focivilag.hu