Vágólapra másolva!
Ezúttal nem kellett mesternégyes ahhoz, hogy csatárposzton be lehessen kerülni álomcsapatunkba, ehhez "csupán" két gólt is elegendő volt - igaz, Zlatan Ibrahimovic találatai szépségdíjasok voltak. Rajta kívül két középpályás, sőt, egy hátvéd is duplázott a hét végén, és azért egy mesterhármast szerzett futballistát is beválogattunk Giuseppe Mascara személyében.

Kapus:

Brian Jensen (dán, Burnley): az angol Ligakupa hétközi fordulójában a legjobb nyolc közé jutás volt a tét, és a legnagyobb meglepetést a Chelsea hazai kiesése jelentette. A londoniakat a másodosztályú Burnley verte ki, köszönhetően annak, hogy dán kapusa, Jensen a büntetőpárbajban két tizenegyes is hárított. Nem csoda, hogy Király Gábor a kispadra sem kell a klubnál...

Hátvédek:

Zdenek Grygera (cseh, Juventus): a torinóiak már csütörtökön lejátszották a soros bajnokijukat, és magabiztosan intézték el a Genoa együttesét. A Juve már az ötödik percben vezetést szerzett a jobbhátvéd Grygera találatával, aki később még egy gólpasszal is hozzájárult a győzelemhez.

Neven Subotic (amerikai, Dortmund): Hajnal Tamás együttese sima győzelmet aratott a Bundesligában az Eintracht Frankfurt ellen, és a magyar középpályás pontrúgásait követően három gól is született. Ezekből kettőt a középhátvéd Subotic szerzett, aki a védőmunkáját is tökéletesen látta el - elvégre a frankfurtiak nem tudtak betalálni.

John Heitinga (holland, Atlético Madrid): a fővárosi együttes számára nem jelentett gondot a Deportivo hazai legyőzése, és a meccs alaphangját az Atlético holland védője adta meg, hiszen már a 26. percben megszerezte a vezetést. A korábban elsősorban jobbhátvédként ismert focista Madridban rendre középső védőt játszik, mégpedig egyre jobban.

Phillip Lahm (német, Bayern München): a bajorok balhátvédje majd egyhónapos kihagyás után tért vissza a pályára, és remek teljesítményt nyújtott a Mönchengladbach ellen. Az első félidőben gólpasszt adott, és érthetetlen volt, hogy Jürgen Klinsmann miért cserélte le - főleg, hogy az ellenfél Lahm lehozatala után ki tudott egyenlíteni.

Középpályások:

Cristiano Ronaldo (portugál, Manchester United): a Vörös Ördögök szépen köszöntötték a futballpályafutásának 50. évfordulóját ünneplő mesterüket, Sir Alex Fergusont, hiszen a MU 5-0-ra verte a Stoke Cityt. A gólzáporból az egyre jobb formába lendülő portugál jobbszélső két találattal vette ki a részét.

David Barral (spanyol, Sporting Gijón): az asztúriai együttes hatalmas fejlődésen ment keresztül a szezon rajtja óta, és ennek ezúttal a Valencia látta a kárát, hiszen a gijóniak őket győzték le 3-2-re. A csatárból támadó középpályássá avanzsált Barral előbb adott egy pazar gólpasszt, majd a második félidőben elképesztő biciklicseleket követően maga is eredményes volt.

Stephen Ireland (ír, Manchester City): a jelenleg a világ leggazdagabb futballklubjának számító egyesületben hemzsegnek a drágán vett sztárok, ám a hét végén a Hull City ellen egy saját nevelésű középpályás mentett pontot a csapatnak. Ireland kétszer is eredményes volt, és nem rajta múlott, hogy együttese nem tudott nyerni.

Júlio Baptista (brazil, AS Roma): a Farkasoknak a vasárnap esti római derbi megnyerésével talán sikerül kilábalniuk a hullámvölgyből, és a klub hívei a három pont és az ősi rivális legyőzése mellett annak is örülhetnek, hogy a csapat gólját a nyáron igazolt brazil középpályás szerezte. Baptista rendkívül hasznosan futballozott a középpályán, rengeteget futott, mindig megjátszható volt, és a góllal feltette a koronát teljesítményére.

Csatárok:

Zlatan Ibrahimovic (svéd, Internazionale): a milánóiak továbbra sem kápráztatják el a szurkolóikat játékukkal, ám a három pontot megint sikerült megszerezniük. A Palermo ellen Ibrahimovic két zseniális megmozdulása hozta a győzelmet: a svéd előbb a tizenhatoson kívülről tekert a hálóba teljesen váratlanul, majd egy szabadrúgást lőtt bődületes erővel a léc alá.

Giuseppe Mascara (olasz, Catania): a szicíliai együttes továbbra is tartja magát a Serie A középmezőnyében, és a hét végén a Torino ellen szerezte meg a három pontot. Az idényben először fordult elő, hogy a gárda kettőnél több gólt ért el, és ez Mascarának volt köszönhető, aki mesterhármast vágott a Bikáknak.

www.infosport-focivilag.hu