Vágólapra másolva!
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) egyévi előkészítés és tervezés után pályázatot ír ki az új Magyar Nemzeti Labdarúgó Aréna kivitelezésére.

Az MLSZ honlapjának tájékoztatása szerint a szövetség a X. kerületi Fehér úton képzelné el az új Magyar Nemzeti Labdarúgó Aréna helyét. A Puskás-stadion felújítása ugyanis több mint 50 milliárd forintba kerülne, ez a befektetés pedig nem térülne meg a szövetség szerint.

Az új aréna beruházási költségkörete alig több mint 11 milliárd forint, és 31 200 fő befogadására lenne alkalmas, de a tervek szerint további 12 500 férőhellyel lehetne kibővíteni.

E mellett irodák, üzlethelységek, és egy futballmúzeum is helyet kapnának benne. A tervek szerint ez a pálya lesz a válogatott otthona, továbbá hazai és nemzetközi kupameccsek lebonyolítására is alkalmas lenne.