Vágólapra másolva!
Az Arsenal edzője, Arsene Wenger mindig is híres volt arról, hogy remek szeme van a fiatal tehetségekhez, és a Sheffield United ellen 6-0-ra megnyert ligakupa-mérkőzés után (ahol az Ágyúsok átlagéletkora 19 év volt) a nemzetközi sportsajtó ódákat zengett a londoniak ifjoncairól. Pedig nem is olyan meglepő, hogy a tizenévesek egész sorával felálló együttes nyerni tudott, elvégre a kezdő tizenegyben így is öt olyan focista szerepelt, aki már bemutatkozott hazája válogatottjában.

A Premier League sztárklubjai mindig is úgy tekintettek a ligakupára, mint egy olyan sorozatra, amelyikben kipróbálhatják tehetséges, fiatal játékosaikat. Nem csak az Arsenal, hanem a Liverpool vagy a Manchester United menedzsere is hasonlóan gondolkodott a héten: a Vörösöknél ott volt az együttesben Damien Plessis, Nabil El-Zhar, David Ngog vagy éppen Emiliano Insúa, míg a manchesteriek pályára küldték például Danny Welbecket, Rodrigo Possebont, Rafael da Silvát és Ben Amost is. Azonban mind a két gárdában akadtak kifejezetten rutinos labdarúgók is (Ryan Giggs vagy Wes Brown, illetve Sami Hyypiä), és a liverpooliak, illetve a manchesteriek egyaránt megizzadtak ellenfelükkel szemben.

Nem úgy az Arsenal, amelyben csupa fiatal szerepelt (a legidősebb a kapus, a 24 éves Lukasz Fabianski volt), ám az Ágyúsok így is 6-0-ra nyertek a másodosztályú Sheffield United ellen. Joggal ünnepelte tehát a nemzetközi sajtó Arsene Wengert, habár a francia mester azért így sem vállalt túl nagy kockázatot, hiszen fiatalság ide vagy oda, a kezdő tizenegy korántsem volt olyan rutintalan - a találkozó inkább azt bizonyította, hogy a londoni egyesület milyen kiváló tartaléksorral rendelkezik. A csapatban ugyanis öt olyan futballista is akadt, aki már szerepelt hazája nagyválogatottjában: Lukasz Fabianski, Alexandre Song, Johan Djourou, Nicklas Bendtner és Carlos Vela már egyaránt felhúzhatta a címeres mezt, Djourou ott volt a nyári Európa-bajnokságon is, míg Song a kameruni csapattal januárban az Afrika-kupán. Neki egyébként már több mint 30 Premier League-mérkőzés van a háta mögött, és 32 alkalommal pályára lépett a francia élvonalban is, míg a mesterhármast szerzett Vela az előző idényben 33 bajnokin játszott a CA Osasuna színeiben a Primera Divisiónban.

Ez persze nem kisebbíti Wenger érdemeit, akinek valóban remek szeme van a fiatal tehetségekhez. Persze az U17-es világbajnok Velát, vagy a Manchester United által is kiszemelt Aaron Ramseyt nem volt olyan nehéz kiszúrni, az angol közvélemény viszont örömmel nyugtázta, hogy a tinicsapatban több angol játékos is akadt, akik az Arsenal saját nevelésű focistájának számítanak. Gavin Hoyte, Kieran Gibbs, Mark Randall és Jack Wilshere egyaránt az Ágyúsok akadémiájáról kerültek ki, és korosztályos válogatottak. Angliában főleg Wilshere-t tartják hatalmas tehetségnek, a mindössze 16 esztendős középpályást az Arsenal egykori legendájához, Liam Bradyhez hasonlítják. Wilshere már a Premier League-ben is bemutatkozott a Blackburn Rovers ellen, és az Ágyúsok történetének legfiatalabb játékosa lett a bajnokságban 16 évesen és 256 naposan.

Az angol drukkerek nagyon bíznak benne, hogy mindegyikük fejlődése töretlen lesz, a múlt ugyanis óvatosságra int az Arsenal fiatal tehetségeit illetően, mert nem mindenkiből lesz Ashley Cole, Francesc Fabregas, vagy akár Theo Walcott - ők számítanak a Wenger-iskola legnagyobb karriert befutott játékosainak. Valószínűleg már csak nagyon kevesen emlékeznek például Paolo Vernazzára, aki még gólt is szerzett az Arsenal színeiben a Premier League-ben, és ott volt az angol U20-as válogatottban az 1999-es vébén, ma viszont az ötödosztályú Wokingban kergeti a labdát. De Matthew Upsonnak, Jermaine Pennantnak vagy David Bentleynek sem sikerült beverekedniük magukat tartósan az Arsenalba, és máshová kellett igazolniuk ahhoz, hogy a bennük rejlő tehetség megmutatkozzon - ma már mind a hárman angol válogatottnak mondhatják magukat.

www.infosport-focivilag.hu