Vágólapra másolva!
Erwin Koeman, a magyarok szövetségi kapitánya az eddigi három barátságos mérkőzéshez hasonló játékot ígért a Puskás Ferenc Stadionban szombaton 19:45 órakor kezdődő Magyarország-Dánia labdarúgó világbajnoki selejtezőre.

Mint mondta, elsősorban védekezésben kell javulni, s erre nagy hangsúlyt fektettek az elmúlt egy hét felkészülése során. Megjegyezte, hogy Rudolf Gergely és Torghelle Sándor behívásával bővült az együttes taktikai repertoárja.

"Mennyit akar?" - kérdezett vissza arra az újságírói kérdésre a holland szakvezető, hogy hány ponttal lenne elégedett szombaton a dánok és szerdán a svédek elleni selejtezőn. "Egy-egy meccsen bármelyik válogatottat legyőzhetjük, de hosszú távon nézve jelenleg mindkét csapat előttünk jár. Éppen ezért a lényeg az, hogy a játékosok tartalommal töltsék meg a megbeszélteket, valósítsák meg, amit kértem, és akkor ez bizonyára pontokban is meg fog mutatkozni".

Forrás: MTI

A kapitány az utolsókat simítja a szombati taktikán

Morten Olsen azon véleményét hízelgőnek tartja Koeman, hogy kollégája szerint a csoportból Portugália kiemelkedik, míg a magyarok a dánokkal, a svédekkel és az albánokkal közel egy szinten állnak. Ugyanakkor úgy vélte, Olsen le akarja venni a terhet a játékosairól, mert figyelembe véve az elmúlt évek eredményeit, Dánia győzelmet vár nemzeti csapatától.

Koeman kezdőcsapatot nem hirdetett, annyit elárult, hogy fejében már összeállt a pályára lépők névsora, de nem szeretné kiteregetni kártyáit Olsen előtt.


Huszti és Hajnal optimista

A sajtótájékoztató előtt a játékosként Európa-bajnok szakember megtartotta utolsó edzését első tétmérkőzése előtt. A 90 perces tréning során a bemelegítést követően egy-, két-, majd a háromérintős játékot kért a futballistáktól, melynek során észrevehetően az agresszív letámadás is kívánalomként fogalmazódott meg. Ezután még a kapura lövést és a beadásokat gyakoroltatta tanítványaival.

A szervezők tájékoztatása szerint már 17 ezer jegy elkelt a szombati összecsapásra.