Vágólapra másolva!
Az elsődleges orvosi vélemény szerint a szokatlanul erős terhelés miatt lett rosszul csapata keddi edzésén Gahwagi Nebil, a labdarúgó Soproni Ligában szereplő Diósgyőri VTK játékosa.

Amint azt Horváth Ferenc, a DVTK technikai munkatársa elmondta: a 19 éves futballista állapota kedd éjszaka lényegesen javult, nyugodtan töltötte az éjszakát és megszűnt a fejfájása. Gahwagi csütörtökön terheléses vizsgálaton esik át, és ha nem lépnek fel komplikációk, pénteken elhagyhatja a Diósgyőri Kórházat. Ezt követően 2-3 hét pihenőt kap, majd ez után kezdheti el óvatosan az edzéseket.

Gahwagi kedden tréning közben rosszul lett, összeesett és elvesztette az eszméletét. A futballistát futás közben érte a baj, a mentők öt percen belül a helyszínen voltak, megmérték a vércukorszintjét, amely normális volt, de mivel a pulzusa nehezen volt tapintható, és erősen vert a szíve, a belgyógyászatra szállították.

A diósgyőriek játékosa nyáron az NB III-as Tisza Volán Szeged együttesétől igazolt Miskolcra. A középpályás augusztus 20-án ünnepelte 19. születésnapját, és eddig nem játszott egyetlen percet sem a DVTK-ban.