Vágólapra másolva!
Elégedetlen sorsának dortmundi alakulásával Hajnal Tamás, a német élvonalbeli csapat magyar válogatott labdarúgója. A Bild című napilap internetes kiadása szerint a nyáron Karlsruhéból érkezett, 27 éves középpályás azért áll vitában Jürgen Klopp vezetőedzővel, mert nem a megbeszélt poszton szerepel.

"Azzal az ígérettel szerződtették, hogy tízesként irányító középpályást játszik, csak ezért írt alá. Ehelyett Klopp védekező középpályásként szerepelteti, pedig a 168 centijével esélye sincs elfejelni a labdákat" - jelentette ki Marc Wilmots, a legutóbbi bajnokin be sem állított Hajnal menedzsere. A 70-szeres belga válogatott Wilmots hozzátette: ha nem változik a helyzet, mindkét fél számára a szakítás lenne a legjobb megoldás.

A Mainz korábbi trénere a magyar középpályás szerződtetése után érkezett a klubhoz, de a felkészülést már együtt kezdték el. Hajnal esete nem egyedülálló a Bundesliga magyar légiósai között, korábban Dárdai Pálból és Lisztes Krisztiánból is Németországban faragtak játékmesterből védekező középpályást.

A 27 éves Hajnal ugyanakkor már bizonyított az eredeti posztján, az előző szezonban a bajnokság legjobb külföldi labdarúgójának is megválasztották. A Karlsruher ennek megfelelően nagyon marasztalta a magyar játékost, ő azonban úgy ítélte meg, hogy Dortmundban jobb esélye van a fejlődésre.