Vágólapra másolva!
A Hamburger SV és a Real Madrid megegyezett a holland válogatott labdarúgó, Rafael van der Vaart átszerződésével kapcsolatban.

A középpályás 13 millió euróért igazol a spanyol bajnokhoz, és a németek további kétmillió eurót kaphatnak a következő idényben, a madridi gárda eredményeitől függően.

A 25 esztendős futballista ötéves szerződést köt a Bernd Schuster által irányított csapattal, évi 3-4 millió eurós fizetésért.

"Nagy álmom vált valóra azzal, hogy a Real Madridhoz szerződhetek" - írta van der Vaart saját honlapján.

Súlyos térdsérülést szenvedett Wesley Sneijder, a Real Madrid középpályása a londoni Emirates-kupán.

A 24 esztendős holland válogatott játékos a szünetben állt be vasárnap az Arsenal elleni mérkőzésen, s mindössze 16 percnyi játékot követően hordágyon vitték le pályáról, miután szerencsétlenül ütközött Abou Diabyval.

Ramon Calderon, a Real Madid elnöke szerint Sneijder bal térdében elszakadt egy szalag és előreláthatólag három-hat hónapig nem játszhat.

A mérkőzésen egyébként az Arsenal 1-0-ra legyőzte a Real Madridot, a felkészülési tornát pedig a német Hamburg nyerte.