Vágólapra másolva!
Hét év után idén először fordul elő, hogy az Ajax Amsterdam nem indul a BL-selejtezőben, és ezt a hiátust a klubnál arra használják fel, hogy új csapatot építsenek. A kispadra a holland válogatott volt mestere, Marco van Basten érkezett, és az egyesület idén nyáron máris több pénzt költött új focistákra, mint korábban bármikor. A cél nem is lehet más, mint hogy megszakítsák a PSV négy éve tartó egyeduralmát.

Az amszterdami gárda legutóbb 2004-ben nyert bajnokságot, és azóta a csapat kispadján a legutóbbi idény végéig öt szakember ült. Ez is mutatja, hogy az egyesület háza táján nem éppen a legjobban mentek a dolgok, és erre utal a nemzetközi porondon való gyenge szereplés is: az Ajax ugyan a következő három évben egyaránt kiharcolta a BL selejtezőjében való indulás jogát, de a csoportkörbe csak a 2005-2006-os idényben jutott be: a 2006-ban az FC Köbenhavn, tavaly pedig a Slavia Praha búcsúztatta a kvalifikáció során.

Ehhez jött még a rengeteg rosszul sikerült transzfer: a fenti időszakban a komolyabb igazolások közül csak Klaas-Jan Huntelaar és Luis Suárez bizonyultak jó vételnek, viszont az olyan drága szerzemények, mint Mauro Rosales, Angelosz Hariszteasz, Markus Rosenberg vagy Albert Luque, nem váltak a csapat hasznára - de az ingyen megszerzett játékosok között is akadtak melléfogások, gondoljunk csak Roger vagy Ismael Urzáiz szerződtetésére.

Már tavasszal köztudott volt, hogy a nyáron nagy változások lesznek a gárdánál, hiszen a klub vezetősége megbízott egy szakértői csoportot azzal, hogy készítsen jelentést az Ajax elmúlt tíz évéről. Nos, ebben a jelentésben nem volt sok elismerő mondat, aminek hatására az elnökség úgy döntött, hogy a szakmai megújulás részeként az új idénytől a klub egykori legendás csatára, Marco van Basten kerül a kispadra. A háromszoros aranylabdás akkor még a holland válogatott szakvezetője volt, ami mindenképpen jó ajánlólevél, ugyanakkor a döntésben volt kockázat, elvégre Van Basten klubedzőként korábban még sohasem dolgozott. Akkor még úgy tűnt, hogy a szakmai vezetésben egy másik legenda, Johan Cruyff is részt vesz majd, ám az Ajaxnál és az FC Barcelonánál is amolyan "szürke eminenciásnak" tartott szakember végül nem vállalt feladatot az amszterdamiaknál - állítólag azért, mert az utóbbi időben megromlott a viszonya Van Bastennel.

Miközben az amszterdami egyesület a 2007-2008-as bajnokság rájátszásában nagy meglepetésre elbukta a BL-indulást (a playoffban az FC Twente győzte le az Ajaxot), az egyesület máris megkezdte az erősítést az új szezonra, hiszen az első szerzemény kiléte már áprilisban köztudottá vált. A klub az argentin Banfield csatárát, Darío Cvitanichot vette meg hétmillió euróért, és az idő tájt mindenki biztosra vette, hogy a támadó a nyáron alighanem távozó Huntelaar helyére érkezik. A következő igazolás tökéletesen beleillett az Ajaxtól elvárt transzferpolitikába, hiszen az amszterdamiak ezután egy klasszikus szélsőt vettek meg - a meghökkenést inkább a rendkívül magas vételár váltotta ki.

Az SC Heerenveen szerb focistájáért, Miralem Szulejmaniért ugyanis 16,25 millió eurót adtak, márpedig ez új holland átigazolási rekordot jelent. A 19 esztendős Szulejmani az előző idényben valóban remekelt, 15 gólja mellett tíz gólpasszt is adott, és az Eeredivise legjobb fiatal focistájának választották meg, ráadásul már a szerb nagyválogatottban is debütált, de azért egyetlen kimagasló idény után ennyi pénzt fizetni valakiért meglehetősen nagy kockázatot jelent.

Az is nagy hullámokat kavart Hollandiában, hogy az Ajax az egyik riválisától is szerződtetett focistát, hiszen az amszterdamiak a minap megvették az utánpótlás-válogatott középpályását, Ismail Aissatit is. Az ő vételárát ugyan nem hozták nyilvánosságra, de a zuhanyhíradó szerint négymillió eurót fizettek érte. Aissati előtt egyébként csak három focista volt, aki a PSV-től igazolt volna közvetlenül az Ajaxba: Gert Bals 1965-ben, Peter Hoekstra 1996-ban és Kenneth Perez 2008-ban. Aissati éppen utóbbi helyére érkezett, Van Basten neki szánja a karmesteri pálcát a csapatban.

Mivel Huntelaar egyelőre még nem ment el, és a hírek szerint Van Basten szeretné is megtartani a középcsatárt, így aztán a támadó szekció kifejezetten erősnek tűnik - ám ugyanez a védelemről nem mondható el. Ebből a csapatrészből a nyáron távozott John Heitinga (az Atlético Madrid vette meg), de a hátsó alakzat vele is meglehetősen bizonytalan volt az előző idényben: bizonyíték erre a 34 bajnokin kapott 45 gól (a bajnok PSV csak 24-et kapott). Az FC Barcelona bekkjének, Oleguernek a megvétele ebből a szempontból szintén kissé rizikósnak tűnik, hiszen a katalánoknál sokan éppen őt tartották a gyenge pontnak, nem csoda, hogy kiszorult a kezdőből. Van Basten azonban bízik benne, így az Ajax megvette a játékost, aki a Barcában többnyire jobbhátvéd volt, az amszterdamiaknál viszont valószínűleg a védelem tengelyében futballozhat.

Az Oleguerért kifizetett hárommillió euróval az Ajax által a nyáron kiadott összeg 30 millió fölé emelkedett, ami alig valamivel kevesebb, mint a holland élvonal összes többi klubja által elköltött pénz! Ráadásul Van Basten még egy hátvédet mindenképpen szeretne venni, kiszemeltje az FC Twente 29 esztendős bekkje, Robbie Wielaert - aki a változatosság kedvéért a PSV Eindhoven nevelése.

www.infosport-focivilag.hu