Vágólapra másolva!
Tizenkét győri labdarúgó kapta el a hányással és hasmenéssel járó Rota-vírust, ezért egyelőre kérdéses, hogy a csapat pályára tud-e lépni szombaton a Kecskemét elleni idegenbeli mérkőzésen a labdarúgó Soproni Liga 3. fordulójában.

"A Zestafoni elleni grúziai UEFA-kupa-visszavágón kaptuk el a fertőzést a múlt hét végén, amely a szakmai stábot sem kímélte" - mondta Egervári Sándor, a győriek vezetőedzője. "Saját szakácsot vittünk, nagyon vigyáztunk, az tűnik a legvalószínűbbnek, hogy a fogmosás során döntött le minket a fertőző vírus. Ugyanezzel a gonddal küzd a szlovák Spartak Trnava is, amely szintén Grúziában játszott. Az ő bajnoki meccsét elhalasztották."

A szakember hozzátette: a futballisták azért gyógyulnak nehezebben, mert ők betegen is játszottak hétfőn a Debrecen ellen.

"A szakmai stáb tagjai, köztük én is viszonylag hamar túljutottunk a betegségen, de tizenkét játékosom jelenleg is infúziós kezelésekre jár, gyakorlatilag nem tudunk edzeni."

Egervári elmondta: csapata mindenképpen szeretne pénteken játszani, de, ha nem javul a futballisták állapota, akkor le kell mondani a meccset.

"Már jeleztük a problémánkat a szövetség versenybizottságának, abban maradtunk, hogy csütörtökön megint egyeztetünk és ekkor születik meg a döntés a szombati mérkőzésről. A hétvégén későbbre nem lehet halasztani a találkozót, mert a jövő héten UEFA-kupa-meccs vár ránk Stuttgartban."

Érdekesség, hogy a nyitóforduló előtt az újonc Kecskemét futballistái közül gyomorfertőzés miatt tízen is kórházban voltak, ám végül vállalták az összecsapást, igaz, hazai környezetben 2-1-es vereséget szenvedtek a Pakstól.